2013. január 7., hétfő

Koszorúzással emlékeztek Veres Péterre


Koszorúzással emlékeztek Balmazújvárosban Veres Péterre, aki 116 évvel ezelőtt született. Az ünnepség színhelye a művelődési központ előtt lévő ülőszobor volt. A megemlékezés után megyei vers- és prózamondó verseny kezdődött, amellyel ugyancsak neves íróra, politikusra emlékeztek.

Veres Péter egykori lakóháza
fotó: B.T.

Az ünnepség ma délelőtt 10 órakor kezdődött, amelynek résztvevőit dr. Tiba István polgármester köszöntötte. A jelenlévők ezt követően helyezték el virágfonataikat a Nemzeti Parasztpárt egykori elnökének ülőszobránál. Koszorúzott többek között az önkormányzat, a művelődési központ, az ugyancsak Veres Péter nevét viselő középiskola képviselői, valamint a politikai pártok helyi szervezetei, a családtagok és az író tisztelői is.

Veres Péter Kadarcs utcai házán lévő emléktábla alatt a leszármazottak már az író tegnapi születésnapján elhelyezték az emlékezés koszorúit.

Az ünnepséget követően megyei vers- és prózamondó versenyt rendeztek a művelődési házban, amellyel Balmazújváros híres szülöttjére emlékeztek a résztvevők.


(B.T.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése