2013. május 30., csütörtök

Súlyos baleset a Látóképi Csárdánál - FRISSÍTVE!!!!

Súlyos baleset történt a Látóképi Csárdánál. Úgy tudjuk, a 33-as számú főutat teljes szélességében lezárták.

A baleset röviddel ezelőtt, a látóképi vasúti átjáró közelében történt - tájékoztatta az egyik arra járó autós portálunkat. Úgy tudni, három személygépkocsi ütközött össze, ebből kettő frontálisan futott egymásba. Az ütközésben többen is megsérültek, egyikük súlyosan. Őt lábszár- és felkartörés miatt rohammentővel szállították kórházba - tudatta a mentőszolgálat. A legfrissebb információk szerint a 33-as számú főutat teljes szélességében lezárták. A rendőrség tájékoztatása szerint a forgalmat a látóképi csárda parkolóján keresztül terelik. A Balmazújvárosból most Debrecenbe indulóknak érdemes azonban Hajdúböszörmény felé kerülni.

Frissítve 15:53-kor:

A legfrissebb információk szerint a Debrecenből a 33-as számú főúton kifelé hajtó személy- és teherautókat az autópálya-feljárónál fordítják vissza, legalábbis azokat, akik nem kívánnak az autópályára felhajtani. A Balmazújvárosba tartó autóbuszok 14 óra óta csak a csárdáig közlekednek, az utasok pedig ismerőseik segítségével autóval igyekeznek hazajutni. Ezért az újvárosi bekötőúton jelentős gyalogosforgalomra lehet számítani. A Nagymacsra tartó helyi autóbuszok csak Kismacsig közlekednek. Az autósoknak továbbra is Hajdúböszörmény felé érdemes kerülni.

Frissítve 17:20-kor:

Befejeződött a helyszínelés és a sérült gépjárművek mentése Látóképnél. A rendőrség fél 5-kor oldotta fel az útzárat. Így újra járható a 33-as számú főút. A délután folyamán a buszközlekedésben komoly fennakadások voltak. Balmazújváros és Debrecen között azonban még mindig késésekkel közlekednek a buszjáratok. A cívisvárosi megállókban még most is sokan várakoznak.

(B.T.)

2013. május 29., szerda

Ma kezdődik a tüdőszűrés

A mai naptól várják az érintetteket tüdőszűrésre városunkban. A vizsgálat harmincéves kor felett kötelező, amelyet ezúttal is szűrőbuszon végeznek el Balmazújvárosban.

Az önkormányzat már minden érintettet értesített az évenkénti vizsgálat időpontjáról. A tüdőszűrés minden harminc év feletti polgár számára kötelező és ingyenes. A vizsgálat alól csak az mentesül, akin egy éven belül már elvégezték a szűrést, vagy a tüdőgondozó intézetben áll gyógykezelés alatt, esetleg várandós. Ugyanakkor harminc éves kor alatt is van lehetőség tüdőszűrésre, ez azonban térítésköteles, 850 forintba kerül.

A vizsgálat helyszíne ebben az évben is egy szűrőbusz, amely a Veres Péter Kulturális Központ előtt parkol. Azt kérik az érintettektől, hogy legutóbbi szűrőlapjukat, az idézést, a betegbiztosítási kártyát, a személyazonosító igazolványt valamint a lakcímigazoló kártyát vigyék magukkal.


(B.T.)

2013. május 28., kedd

Együtt ünnepeltek a civilek és a gyerekek Balmazújvárosban

A civilek és a gyermekek ünnepe volt május utolsó hétvégéje városunkban. Szombaton délelőtt a művelődési ház előtti téren a gyermeknap alkalmából várták a kicsiket, délután pedig a civil szervezetek mutatkoztak be a Kastélykertben.

Szivacskézilabda tornát is rendeztek
fotó: B.T.

Az immár évről évre hagyományosan megrendezett Civil napot a Célbakísér Civil Szövetség hívta életre. A szervezők célja a rendezvénnyel az volt, hogy minél többen ismerjék meg a városban működő civil szervezetek munkáját, mivel sokan olyan tevékenységet végeznek, amelyek nem mindig állnak a figyelem középpontjában. A civilek mellett a helyi sportegyesületek is bemutatkoztak a Kastélykertben. Az érdeklődők sátrakban pillanthattak be a civil szerveződések tevékenységébe, a színpadon pedig egymást váltották a helyi csoportok. Fellépett többek között a Bekton Ifjúsági Fúvószenekar és Mazsorett csoport valamint a Himes Néptáncegyesület is, de hastáncbemutató és a BAKI gitárosainak műsora is szerepelt a programban.

A Célbakísér Civil Szövetség, hivatalos nevén a Civil Érdekérvényesítés és Lobbi a Balmazújvárosi Kistérségért Civil Szövetség 2009-ben jött létre. A szervezet fő célja a térségben működő civil szerveződések munkájának összehangolása, segítése, érdekeinek érvényesítése. A szövetség elnöke Béke Lajos. Az egyesület 2006 óta működteti a BAKI ifjúsági Házat is.

(B.T.)

Elhordják az elmúlt évtizedekben felhalmozott szemetet

Balmazújvárosban is zajlik a bezárt szilárd hulladéklerakó rekultivációja, jelenleg az ott tárolt hulladék elszállítása folyik. Az egykori szeméttelep felszámolása uniós támogatással valósul meg.

Még a szemét az úr (további képek a cikk végén)

Naponta tizenkét teherautó dolgozik a régi szeméttelepen tárolt szilárd hulladék elszállításán. A Hajdúsági Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás nyolc településen kilenc egykori hulladéklerakót számol fel uniós és kormányzati támogatás felhasználásával. A rekultiváció összesen mintegy 1,93 milliárd forintból valósul meg.

A távirati iroda a projekt szakmai irányítását végző cég vezetőjére hivatkozva a hónap elején még arról számolt be, hogy városunk határában május végére befejeződik a környezetvédelmi kármentés, Újvároson azonban – mint az a képeken is jól látható – a munka jelentős része még hátra van.

Az elmúlt évtizedekben a szeméttelepen felhalmozott szilárd hulladékot a Társulás hajdúböszörményi lerakójába szállítják, a projekten dolgozóktól származó információk szerint azonban a rostálás és az eltérítés még hosszabb időt vehet igénybe. A rekultiváció keretében azonban nem csak a szemét elszállításról, hanem annak megsemmisítéséről is gondoskodnak. A területlen mérésekkel ellenőrzik a talaj és a talajvíz tisztaságát, a füvesítést követően pedig az eredeti állapotnak megfelelően adják vissza a természetnek.

A tavaly ősszel megkezdett munkálatok során Görbeházán, Újtikoson, Folyáson és Tiszagyulaházán már befejezték a hulladék rostálását és elterítését, így ezeken a településeken már csak a füvesíteni kell. Balmazújváros mellett Újszentmargitán és Polgáron is jelenleg még a kármentés folyik, noha a projektet hivatalosan március 30-ig be kellett volna fejezni.






(szöveg és kép: B.T.)

2013. május 27., hétfő

Kis geze - hazánkban még nem látott madárfaj a Hortobágyon

Különleges vendége akadt ma a Hortobágynak. A mai gyűrűzés alkalmával egy kis gezét figyelhettek meg a szakemberek, egy olyan madárfajt, amelyet korábban még nem regisztráltak Magyarországon.

Valószínűleg elkóborolt egyed a megfigyelt kis geze
fotó: Szilágyi Attila/HNP

Nagy madártani szenzáció helyszíne volt a Hortobágyi-halastavon működő Hortobágyi Vonuláskutató Állomás 2013. május 27-én. Az úgynevezett CES madárgyűrűzési program keretében a tavaszi madárállomány monitorozását végezték el a szakemberek az Állomás területén felállított függönyhálók segítségével. A délelőtti órákban egy kis geze (Iduna caligata, korábbi nevén Hippolais caligata) akadt a hálóba.

A kis geze Európában csak Oroszország területén, illetve újabban Finnországban fészkel - írja Szilágyi Attila természetvédelmi őr a közleményben. A költőterülete Közép-Ázsiában van, Kazahsztán, Nyugat-Kína és Szibéria középső, illetve déli területére terjed ki. Telelőterülete az indiai szubkontinensen található. A madár a nyílt területek közé beékelődő bozótosok lakója, leginkább rekettye- és törpefüzes élőhelyeinek lakója.

A madárfaj állománya stabil, elterjedési területe nyugat-északnyugat felé terjeszkedik, ennek kapcsán 2000 óta Finnország déli felén több helyen is észlelték fészkelését. Azóta kb. 20-30 pár fészkeléséről tudnak.

Európa középső és nyugati részére rendkívül ritka esetben vetődik el. A Hortobágyi Vonuláskutató Állomáson befogott és meggyűrűzött példány egy elkóborolt egyed, amely talán előző évben kikelt fiatal madár lehet. Egyes fiatal példányokra jellemző, hogy nem a megszokott, Ázsiát keresztülszelő vonulási útvonalon, hanem arról letérve, más úton próbálnak eljutni a telelőhelyek felé. Ez a kis geze talán a tavaszi vonulása során éppen próbált visszajutni az északkelet-európai költőterülete felé, amikor a szakemberek befogták.

A madár meghatározása nem egyszerű feladat. Jellegzetességei inkább csak az avatott szemek számára láthatóak. Érdekességképpen említhető, hogy a madár lábujjai sötétbarnák, míg a láb többi része világosabb, barna színezetű. Erre utal madár angol neve: Booted Warbler azaz a „Csizmás” jelző.


A Hortobágyi Vonuláskutató Állomás a Hortobágy-halastavi tanösvény területén található. A gyűrűzési alkalmak, bemutatók a tanösvényre váltott belépőkártyával szabadon látogathatók. Ezek időpontjáról az info@hnp.hu érdeklődhetnek.

(B.T.)

Műsorajánlat: interjú a debreceni Friss Rádióban - A II. rész ma!

Június 3-án, hétfőn Pozsonyi József a "A balmazújvárosi német református egyház anyakönyvei 2. Házassági anyakönyvek 1765-1912." című kötetének bemutatója alkalmából az oldal szerkesztőjének Pozsonyi Józseffel készített interjúja hangzik el a debreceni Friss Rádióban (FM 90 MHz, a rádió Balmazújváros területén is jól fogható). Az interjú hétfő délután, 14 órától a Frisscafé című műsorban kerül adásba.

(B.T.)

Megyei bajnokok lettek a férfi kézisek!

Az egyiknek sikerül a másiknak nem: a König-Trade Balmazújvárosnak nem sikerült kiharcolnia az első helyet a másodosztályban, a megyei bajnokságban szereplő, újvárosi játékosokból álló Balmazújváros KK viszont bajnoki címet szerzett a megyei bajnokságban, miután a listavezető Hajdúböszörmény II-t idegenben győzte le négy góllal.

Nagy várakozás előzte meg a megyei bajnokság 20. fordulóját, hiszen a szezon során végig kiélezett küzdelmet vívott egymással Balmazújváros és Hajdúböszörmény második számú alakulata. Ennek megfelelően a sorsdöntő találkozóra meg is telt a Bocskai István Általános Iskola tornatermének lelátója. A szinte kizárólag újvárosi kézilabdázókat felvonultató BKK mindkét őszi találkozóját elveszítette a szomszédvár ellen, az első találkozón kettő, a másodikon pedig három góllal kaptak ki a Tréki Tamás által edzett újvárosiak. Tavasszal viszont fordult a kocka: áprilisban három góllal nyertek Bagiék, így most is legalább ennyivel kellett nyerniük. A jó hangulatú rangadón csaknem végig vezetve végül 29-25-re múlta felül az újvárosi együttes a böszörményieket. A négygólos győzelem pedig azt jelentette, hogy idén a nők után a férfiaknál is újvárosi kézilabdázók állhattak a dobogó legmagasabb fokára.
Gratulálunk a bajnokcsapatnak!


Hajdú-Bihar megyei bajnokság, 20. forduló.

Hajdúböszörményi TE II- Balmazújvárosi KK 25-29 (12-14)
Hajdúböszörmény, 350 néző. Vezette:Pusztai L. Takács J.

BKK: Bagi István - Fülöp Gábor 3/1, Tréki András, Nagy Ádám 8/1, Buglyó László 7, Takács Péter 3, Szabó László 1/1.
cserék:Szarvas József (kapus), Szeifert Imre, Minegász Csaba 4, Győrfi János 2, Tréki Tamás 1, Hűse Gábor, Hunyadi Attila, Rácz Antal, Buglyó József, edző: Tréki Tamás

Hajdúböszörmény II.: Szabó Sándor - Kiss Máté 1, Hajdú János 4, Tóth Tibor, Bartha Balázs 2, Hadházi Csaba 11/4, Sánta Donát 4
cserék: Sánta Dávid, Szabó Zsolt 1, Balázs Gergő 2, Sugár Bence, Boros Zsolt, Téglási Zsolt, Tóth Péter, Nyíri Péter, Rab Péter, edző: Zámbó Attila

Hétméteresek:4/4, illetve 4/3. Kiállítások:10, illetve 14 perc. 


A bajnokcsapat tagjai: Bagi István, Szarvas József (kapusok), Szabó László, Tréki András, Buglyó László, Györfi József, Berecz Sándor, Tréki Tamás, Hunyadi Attila, Takács Péter, Hűse Gábor, Lajter Zoltán, Szeifert Imre, Rácz Antal, Téglási Roland Béla, Buglyó József, Véniger János, Nagy Ádám, Rózsa Péter, Fülöp Gábor, Győri Bence János, Minegász Csaba mezőnyjátékosok, edző: Tréki Tamás

(B.T.)

2013. május 26., vasárnap

Nem állt ki az ellenfél a Balmazújvárosi NKK ellen

Elmaradt a balmazújvárosi női kézilabdaklub mai találkozója, miután a Komádi együttese nem állt ki a vasárnapi mérkőzésre.

A jövőhéten vasárnap veheti át az érmeket a csapat
fotó: NKK Balmazújváros facebookoldala

Akik a női kézilabdacsapat mai, Komádi elleni bajnoki találkozóját szerették volna megtekinteni, hiába keresték a csapatokat és a játékosokat a Veres Péter Gimnázium sportudvarán. A már megyei bajnok újvárosi együttes ellenfele ugyanis tegnap este lemondta az összecsapást.

Melkó Károly, a csapat trénere nagyon sajnálja, hogy a találkozó elmaradt, noha a találkozónak a bajnokság végeredményét tekintve különösebb jelentősége már nem lett volna. Fontos lett volna viszont a góllövőlista szempontjából, hiszen egy fölényes újvárosi győzelem esetén több játékos is megszórhatta volna az ellenfélt, aminek révén a gólvadászok listáján is lehetett volna még feljebb kapaszkodni. Ludnai Fanni számára még a megyei gólkirálynői cím sem lett volna elérhetetlen. A bajnokság 21. fordulójában elmaradt találkozó két pontját tíz nullás gólkülönbséggel Melkó Károly együttese javára írják jóvá.

A megyei bajnokság utolsó fordulóját a jövő héten rendezik, a mieink vasárnap a már biztosan bronzérmes Létavértest fogadják. A mérkőzést követően kapják meg az aranyérmeket a bajnoki címét sikeresen megvédő csapat játékosai. A találkozó vasárnap 10 órakor kezdődik a gimnázium rekortán pályáján.

(B.T.)

2013. május 24., péntek

Elkezdődött a stadionrekonstrukció Balmazújvárosban

Lehet, hogy osztályozóra kényszerül a Balmaz-Kamilla Gyógyfürdő labdarúgócsapata az NB II-ben, az együttes pályáját azonban már a hét elején felszántották. Hivatalosan viszont csak a mai, azaz május 24-ei rendkívüli testületi ülésen szavaztak a képviselők arról, hogy melyik cég végezheti a rekonstrukciót.

A pályát már felszántották
fotó: B.T.

Két nappal az utolsó bajnoki hazai bajnoki találkozó után már nyoma sem volt a kapuknak és a zöld fűnek a Sporttéren. Megkezdődött ugyanis a labdarúgópálya rekonstrukciója Balmazújvárosban. Mint ismeretes, a másodosztályú labdarúgócsapatot működtető Balmazújváros Sport Kft. sikeresen pályázott a társasági adókedvezmény (TAO) révén elnyerhető támogatásra. Ennek keretében újul meg a Sporttéren található centerpálya valamint a főlelátó. A Sport Kft. által lefolytatott közbeszerzései eljárás során három ajánlat érkezett. A három pályázóból kettőt nyilvánított érvényesnek a képviselő-testület, szerződést pedig a legalacsonyabb ajánlattal előálló Pharos 95 Kft-vel köt az önkormányzat. A dunavarsányi székhelyű cég bruttó 63 millió 800 ezer forintért vállalta a beruházást.

A pályát már annak ellenére felszántották, hogy elképzelhető, osztályozót kell játszania a klubnak az NB II-ben maradáshoz. A beruházás azonnali elindítását alighanem a júliusi bajnoki nyitány indokolja. Az új gyepszőnyeg lefektetése után a pálya egy hónapig még nem használható, így aligha bánkódott a klubvezetés, hogy a bajnokság 30. fordulóját előrehozva, május 1-jén rendezte a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ). Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy ha osztályozóra kényszerülne a tabellán jelenleg ötödik helyen álló újvárosi együttes, akkor bennmaradásért vívott hazai találkozó helyszíne az ugyancsak TAO-s támogatással megújult GÖCS-pálya lenne.

Az MLSZ TAO programja révén a beruházás 70 százaléka írható le a Sport Kft-t támogató vállalkozások adójából, ez az összeg már rendelkezésre áll. A maradék 30 százalékot kell a Sport Kft-ben kizárólagos tulajdonjoggal rendelkező önkormányzatnak előteremtenie. A Sporttéren található centerpálya összesen 50 millió, a főlelátó újjáépítése pedig mintegy 160 millió forintból valósulhat meg. A 600 fős új fedett tribün alatt öltözők és más kiszolgálóhelyiségek kapnak majd helyet.

Jövőre a túloldali lelátót szeretné korszerűsíteni az önkormányzat ugyancsak a TAO-s pályázat révén, de a tervek között a világítás kiépítésére is szerepel.


(B.T.)

2013. május 22., szerda

Átadták a város korszerűsített egészségügyi szakellátóját

Átadták a korszerűsített és bővített egészségügyi szakellátót Balmazújvárosban. A komplexumot közel 200 millió forint értékben szerelték fel a legmodernebb orvostechnológiai eszközökkel.

Kívül és belül egyaránt megújult a régi orvosi rendelő
fotó: B.T.

A beruházást 537 millió forinttal támogatta az Európai Unió ás a magyar állam - mondta el a megnyitóünnepségen Tiba István (Fidesz), a város polgármestere. A fejlesztéseknek köszönhetően a térség legmodernebb járóbeteg-ellátó centruma jött létre. 

A ceremónián részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is, aki hangsúlyozta, hogy az egészségügyi kormányzat a gyógyítás folyamatát a háziorvosi hálózaton, a járóbeteg-ellátáson, az egynapos ellátáson és a progresszív betegellátást jelentő fekvőbeteg-ellátáson keresztül képzeli el. A miniszter fontos célnak nevezte, hogy minél kevesebb időt kelljen a betegeknek kórházban tölteniük, és kiemelte a megelőzés fontosságát is.

Balog Zoltán szerint példamutató a balmazújvárosi kistérség egészségügyi központjának kialakítása. Külön kiemelte a telemedicina rendszerét. Ez azért jelentős fejlesztés, így az államtitkár, mert a 25 kilométerre fekvő Debrecen tömegközlekedéssel több mint egy óra alatt közelíthető csak meg. A telemedicina viszont biztosítja, hogy adott esetben az elküldött adatok alapján a távoli orvos szakvéleménye a beteg utaztatása nélkül eljusson a kezelőorvosához.

A projekt keretében közel 200 millió forint értékben 80 új orvosi műszerrel, például a környéken egyedülálló direkt röntgen készülékkel, valamint orvosdiagnosztikai berendezésekkel szerelték fel a felújított szakellátót. A rendelőközpont orvostechnológiai korszerűsítése mellett hat új szakrendelőt integráltak a járóbeteg-centrumba, ezáltal valamennyi szakrendelés egy helyen érhető el a városban.

(B.T.)

2013. május 21., kedd

Arcátlan tyúktolvajok a Daruban


Újabb nagy felzúdulást kiváltó bűncselekmény történt Balmazújvárosban, a Daruban. Egy idős hölgy tyúkjait lopták el a nagyobbik balmazújvárosi szegregátumban élő fiatalok. Az állatok fejét kapával vágták le a tolvajok.


A szemtanúk segítségével fogták el a tetteseket
fotó: B.T.

A négy férfi megvárta, míg a hölgy elhagyja otthonát. Elmondása szerint illedelmesen üdvözölték is az elkövetők, noha akkor még nem tudta, hogy a tyúktolvajok köszönését fogadta. A helyi szegregátumban élő négy fiatalember ezt követően a kerítésen átmászva jutott be a tyúkudvarba, ahol az ott tárolt kapával ütöttek le két tyúkot.

A lopásnak azonban több szemtanúja is akadt. Az egyik ismerős rögtön értesítette a hölgyet a lopásról, de mire a rendőrség a helyszínre érkezett, az elkövetőknek már nyoma sem volt. A négy tettes (három fiatalkorú és egy tizennyolc éves felnőtt) elfogásában a Daruban élő gyerekek is segédkeztek, miután ők felismerték az elkövetőket. Ezt követően a rendőrök a lakóhelyükön keresték fel a tolvajokat, ahol megtalálták az eltulajdonított tyúkok maradványait is. Az elkövetők ellen, akiknek a hírek szerint nem ez volt az első ilyen bűncselekményük, eljárást indított a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság.


(B.T.)

2013. május 3., péntek

A Szántó-Kovács utcaiak visszakérték utcájuk régi nevét


A Tudományos Akadémia szerint Szabó Ervin és Pokrócz Ferenc is maradhat


Újabb balmazújvárosi utca lakosai bírálták felül a település képviselő-testületének döntését. A Szántó-Kovács János utcában élők kezdeményezték áprilisban, hogy az Erkel Ferencre átnevezett utcájuk kapja vissza régi nevét.

Mint azt már megírtuk, a képviselő-testület februárban határozott tizennégy másik mellett a Szántó-Kovács János utca átkereszteléséről, amely új nevét Erkel Ferenc zeneszerzőről, a Himnusz megzenésítőjéről kapta. A lakók azonban nem fogadták a névváltozást. Hasonlóan a Rózsa Ferenc utca lakosaihoz a Szántó-Kovács utcában élők is nekiláttak az aláírások gyűjtésének. Az íveket a kérelem mellé csatolva eljuttatták az önkormányzathoz, a képviselők pedig április 11-ei rendkívüli ülésükön sürgősséggel vették napirendre, és tárgyalták az indítványt. A kérelmet nyolc igen, egy nem és két tartózkodás mellett támogatta a testület.

Szántó-Kovács János 1852-ben született, hódmezővásárhelyi földmunkás volt, a magyar agrárszocializmus első számú alakja, vezetője. 1908-as halálát követően emlékét a dél-alföldi városban általános iskola őrzi, Orosházán pedig a múzeumot nevezték el róla.

Ismert, hogy korábban a Rózsa Ferenc utca lakói sem értettek egyet az utcanevük megváltoztatásával (a Rózsa Ferenc utca nevét Mihalkó János utcára változtatták). A lakosok beadványukban azt kérték, hogy ha már meg kell változtatni az utcájuk nevét, akkor azt Rózsa utcára kereszteljék át.


Az MTA Szabó Ervin és Pokrócz Ferenc mellett foglalt állást


A képviselő-testület február 21-én három utca esetében a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalását kérte. Az MTA sem a Szabó Ervin, sem a Pokrócz Ferenc utca átnevezését nem javasolta, így ezek az utcák megtarthatják neveiket. Pokrócz egyébként a város történelméhez szorosan kapcsolódó személyiség, aki Balmazújváros agrárszocialista mozgalmának vezetője, majd pedig az Országos Földművelő Párt elnöke volt. Kérdéses volt korábban az ugyancsak újvárosi születésű Rokon Tóth Sáráról elnevezett közterület elnevezése is. Az egykori feminista aktivistáról elnevezett utca végül megtarthatta nevét, noha annak átkeresztelését korábban szintén javasolták.

Az akadémiai állásfoglalás után változik viszont a Darvas József utca neve, mégpedig a korábbi javaslatnak megfelelően a továbbiakban Kuruc utcának hívják.


Bizottság javasolt


A képviselő-testület február 8-ai ülésén rég nem látott vita alakult ki a városatyák között az új utcanevek miatt. Koroknai Imre (Fidesz) alpolgármester ezért egy bizottság felállítását javasolta, amely következő közgyűlésre tette meg javaslatait. 

A közterületek átnevezését az Országgyűlés által 2011-ben elfogadott törvény tette szükségessé. A parlament döntése szerint közterület, közintézmény, sajtótermék, civil szervezet, de még cég sem viselheti olyan személy nevét, akinek a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerben vezető szerepet töltött be.

(B.T.)