2013. január 11., péntek

A második helyért küzd az újvárosi női röplabdacsapat a hétvégén

A megyei női röplabda-bajnokság harmadik fordulójának mérkőzéseit rendezik szombaton a Veres Péter Gimnázium tornatermében. A házigazda Balmaz-Team női csapata 9 órától a Hajdúszoboszlói Dominó DSE-vel mérkőzik.

Akár a tabella második helyére is felkapaszkodhat a megyei női röplabda-bajnokságban szereplő balmazújvárosi női röplabdacsapat, ha jól szerepel a szombati mérkőzéseken. Az újvárosiak a négycsapatos bajnokság harmadik helyén állnak, 8 ponttal és negatív, 6-9-es játszmaaránnyal, de mindössze egy ponttal lemaradva az első ellenféltől, a Hajdúszoboszlótól. A szoboszlóiak elleni mérleg eddig egy győzelem (2-0) és egy vereség (0-2), így egy győzelemmel közelebb kerülhetnek a riválishoz. Az újvárosiak a Hajdú Rendészeti SE-vel 11 órától, az Eötvössel 12.20 perckor mérkőznek meg.

A megyei bajnokság tabelláját utóbbi csapat vezeti, amely megyei röplabda utánpótlás legjelentősebb bázisa. Az Eötvös DSE eddig mindössze egyetlen szettet veszített, azt éppen a mieink ellen.

A női megyei küzdelemsorozat mérkőzései két nyert játszmáig tartanak. A csapatok négyszer mérkőznek egymás ellen, mindig az egyik résztvevő otthonában. Február 17-én a Hajdú Rendészeti SE lesz a házigazda.

(B.T.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése