2013. június 16., vasárnap

Lerakták a Nagyhegyessel összekötő kerékpárút alapkövét

Ünnepélyes keretek között helyezték el a Balmazújváros és Nagyhegyes között épülő kerékpárút alapkövét a két település között. Az eseményen részt vett Tiba István Balmazújváros és Bajusz Sándorné Nagyhegyes polgármestere mellett Bodó László, a megyei közgyűlés elnöke is. A beruházás uniós támogatás segítségével valósul meg, melynek összköltsége 460 millió forint.

Dolgoznak a kerékpárúton
fotó: Nagyhegyes önkormányzata

A Balmazújvárost és a 33-as főutat összekötő 3321-es mellékúton autózók február vége óta sebességkorlátozó táblaerdőn futnak keresztül, megkezdődött ugyanis a város és a szomszédos Nagyhegyes közötti kerékpárút építése. Az Észak-Alföldi Operatív Program keretében megvalósuló bicikliút megépítésére közösen pályázott a két település. A beruházás összköltsége mintegy 460 millió forint, ebből 46 millió forintot kell a két településnek állnia. Balmazújváros önkormányzata 28,5 millió forint biztosít önrészként a fejlesztéshez. A kerékpárosok várhatóan ősszel vehetik birtokba az új utat.

A bicikliút a Nagyhegyest Hajdúszoboszlóval összekötő bicikliúthoz csatlakozik, így néhány hónap múlva városunkból is biztonságosan, jó úton érhető majd el a közeli fürdőváros, amelynek következtében Balmazújváros turisztikai vonzereje is növekedhet. A településen legutóbb egy éves csúszással decemberben bővült a kerékpárút-hálózat, akkor a Nádudvari és a Bocskai utca sarkától a Sziki-tóig tartó szakasz készült el.


(B.T.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése