2013. július 27., szombat

"Nem első számú kapusnak jöttem"

Interjú Király Annamáriával, az NKK Balmazújváros visszatérő kapusával


Szabados Ibolya és Király Annamária személyében komoly élvonalbeli tapasztalattal rendelkező, balmazújvárosi származású játékosokkal erősödött az NB II-re készülő helyi női kézilabdacsapat. A mindössze 27 éves „Kiri” másfél éves kihagyás után tér vissza a kézilabdapályára. A hálóőr, aki az edzéseken a kapusokkal külön is foglalkozik, ha kell, magára vállalja a vezér szerepét.

Király Annamária a kapusokkal külön is foglalkozik
fotó: B.T.

Amikor az interjút egyeztettük, még jól megérdemelt szabadságodat töltötted Horvátországban. Sikerült kikapcsolódnod?
Természetesen. Tavaly sajnos a munkám nem engedte meg, hogy elutazzak, most viszont sikerült.

Idén viszont csak a civil életed fáradalmait kellett pihenned, hiszen a krónikus derék- és térdsérülésed miatt egy meccsen tudtál a Debrecen csapatának segítségére lenni.
A derekammal már évek óta bajlódok. De sajnos nem ez az egyetlen probléma, ugyanis a jobb térdemben egyáltalán nincs porc, a jobb talpamban pedig egy csontkinövés van. Ezek együttesen pedig már nem tették lehetővé, hogy az élsportot folytassam.

Utoljára idén februárban védtél, a DVSC székesfehérvári vendégjátéka alkalmával. Nehezen hoztad meg a döntést a visszavonulásról?
Tényleg akkor védtem utoljára az élvonalban, de már tavaly februárban elbúcsúztam a csapattól. Az igazolásom viszont megmaradt a klubnál, így tudtam azon a találkozón a kapuba állni. Hatalmas megtiszteltetés volt évekig az NB1-ben játszani. Mivel azonban megtaláltam a saját utam a civil életben is, így nincs bennem hiányérzet.

Sokan tisztában vannak azzal, hogy Balmazújvárosban ismerkedtél meg a sportág alapjaival. Fel tudod ezt az időszakot idézni?
Ma is elevenen él bennem az első tréning. Éppen labdáztunk a társaimmal, a kapuban pedig én álltam, amikor Halász Ferenc tanár úr megérkezett az edzésre. Rögtön azt mondta nekem, hogy én leszek a kapus. Ezután végigsírtam az éjszakát, mert én édesapámhoz (Király Sándor – a szerk. megjegyzése) hasonlóan irányító szerettem volna lenni. Aztán részt vettünk egy tornán, amelyen engem választottak meg a legjobb kapusnak. Ez volt az az élmény, aminek köszönhetően már soha többé nem akartam a kaput elhagyni.

Később viszont, amikor a DVSC-hez kerültél, már aligha hullottak a könnyeid.
Komoly elismerést jelentett akkoriban a csapathoz tartozni, hiszen egy EHF-kupa győztes klub utánpótlásában nevelkedtem, és mindig az előttem lévő korosztályban szerepeltem. Ehhez kellett azonban az újvárosi „kézilabda iskola”, hiszen itt dőlt az el, hogy én kézilabdázó leszek.

A cívisvárosban mutatkoztál be az élvonalban, majd pedig Derecskére kerültél kölcsönbe, aztán pedig a csapattal együtt Nyíradonyba költöztél. Hogyan élted meg ezeket az éveket?
Akkor természetesen csalódott voltam kissé amiatt, hogy nem számítottak rám Debrecenben, hiszen fiatal voltam, lendülettel teli. Utólag viszont már azt mondom, hogy lehet így jártam jobban, hiszen Köstner Vilmossal dolgozhattam együtt. Derecskén nagyon sok lehetőséget kaptam, ez kellett ahhoz, hogy kiforrjam magam. Ott lettem NB1-es szintű kapus, de a nyíradonyi időszakban is sokat fejlődtem.

Nyíradony után pedig Hódmezővásárhely volt a következő állomáshelyed. Ekkor kerültél először igazán messze Debrecentől.
A nyíradonyi csapat anyagi okok miatt 2009-ben feloszlott. Szerencsére velem együtt igazolt a Csongrád megyeiekhez Sopronyi Anett és Kudor Kitti is, így könnyebben ment a beilleszkedés.

A debreceni és derecskei időszakban megszokhattad, hogy mindig lelkes szurkolók előtt léphettél pályára. Veszprémben ugyanakkor szokatlan lehetett az üres lelátók előtt játszani.
Debrecenben nem divatdrukkerek járnak kézilabda-mérkőzésre, ez biztos! Nincs még egy csapat Magyarországon, amelynek ilyen szurkolótábora lenne. Veszprémben viszont, ha nem ment a gárdának, nagyon hamar megtalálták a nézők a játékosokat is, és a trágárságtól sem riadtak vissza. Sokszor kaptunk olyan megjegyzéseket is, ami után felvetődött bennem a kérdés, hogy minek járnak ezek az emberek meccsre. Jó érzés volt aztán ismét visszakerülni Debrecenbe, ahol ismét együtt dolgozhattam a már emlegetett Köstner Vilmossal.

Nem először említed a nevét. Őt leginkább a drákói szigoráról és a speciális edzésmódszereiről ismerik. Milyen edző ő valójában?
Valóban egy nagyon erőskezű tréner, aki a kemény munkában hisz. Vannak olyan játékosok, akiknek ez a stílus fekszik, másoknál viszont – különösen a fiatal kézilabdázók körében – nem biztos, hogy ez célravezető.

Néhány évvel ezelőtt készült veled egy interjú, amelyben azt mondtad, hogy az álmod a felnőtt válogatottság. Mikor érezted úgy, hogy meglehet erre az esélyed?
Végigjártam az összes korosztályos válogatottat. A hazánkban rendezett főiskolás VB után – amelyen másodikak lettünk –, gondoltam arra, hogy Pálinger Katalin visszavonulása után bekerülhetek a szövetségi kapitány látókörébe. Nem gondoltam, hogy jobb vagyok mindenkinél, de akkor úgy éreztem, hogy lehet esélyem bekerülni a keretbe. Ez ugyan nem sikerült, de hiányérzet nem maradt bennem, mert „B-kerettagként” is értek sikerek. Ennél fájóbb, hogy külföldön nem tudtam magam megmutatni, de mára már ezen is túlléptem.

Évekig elképzelhetetlennek tűnt az, hogy Király Annamária egyszer a balmazújvárosi női kézilabdacsapat kapuját őrizze. A nyáron viszont engedtél Melkó Károly csábításának, így visszatérsz a kézilabdapályára. Mivel tudott a tréner meggyőzni?
Néhány hónappal ezelőtt megjelent egy cikk, amelyben arról is szó esett, hogy szívesen látnának az együttesnél. Noha kicsit váratlanul ért a hír, örültem neki, hiszen korábban, amikor találkoztunk Melkó Károllyal, valóban szóba került az esetleges visszatérésem. Nagyon jól esett, hogy nem felejtettek el. Másrészt, be kell valljam, hiányzott a labda, a mozgás, és kézilabdás közeg is.

Mennyire ismered a leendő csapattársaidat?
Természetesen vannak, akiket ismerek, sőt olyan csapattársak is vannak, akikkel játszottam is már együtt. Mivel nyitott személyiség vagyok, nem félek  az új közösségtől.

Kívülállóként azt gondolom, hogy nem csak a pályán lehet majd fontos szereped, hanem az öltözőben is. Készen állsz arra a helyzetre, amikor esetleg majd neked kell összekapni a csapatot?
Azt szokták mondani, hogy egy falkának mindig szüksége van egy vezérre. Ez a karakter nem áll távol tőlem. Egy közösségben nem lehet azt megengedi, hogy annak tagjai elbeszéljenek egymás mellett. Nem állna távol tőlem az, hogy az öltözőben a társaim elé álljak, és elmondjam a véleményem. Egy csapatnak mindig össze kell tartania. Ha olyan helyzet adódik, amikor ki kell állnom, különösen, ha még segítőtársakra is találok, akkor meg is fogom tenni.

Azt hiszem, nem túlzó az a megállapítás, hogy a város nagyon sokat köszönhet édesapádnak, hiszen a rendezvénycsarnok nélküle aligha épült volna meg. Szándékosan provokatív a kérdésem: elvárod, hogy te legyél a csapat első számú kapusa?
Amikor Melkó Károllyal egyeztettünk, kategorikusan kijelentettem, hogy nem szeretnék első számú kapus lenni. Ennek egyik oka, hogy a munkám miatt nem tudom vállalni, hogy minden edzésen jelen legyek. Ugyanakkor az egészségi állapotom okán sem jelenthetem ki, hogy én leszek a kezdő hálóőr. Nem azért kezdtem újra, hogy babérokat arassak. A tudásomat szeretném elsősorban átadni a következő generációnak. A kapusokkal például külön is foglalkozom majd.

Több hét van még a bajnoki rajtig. Mit vársz a szezontól, amely több újdonságot rejt mind a számodra, mind pedig a csapat számára?
Egy sokat futó, hajtós csapathoz csatlakoztam. Fel kell vennünk az NB II. ritmusát, rutint kell szereznünk. Szeretném, ha sikerülne egy-két éven belül még egy osztállyal feljebb lépni, de ehhez azért még fejlődnünk kell. Ebben szeretnék segíteni az együttesnek.

(B.T.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése