2013. július 11., csütörtök

Vádemelés az újvárosi iskolában balhézó ügyében

A nemi szervét mutogatta a tanárnak és az osztálytársainak egy 15 éves fiatalember a tanórán  írja a police.hu. Vele szemben garázdaság miatt emelnek vádat.

Két ügyben is lezárult a nyomozás
fotó: B.T.

Befejeződött a nyomozás annak a 15 éves hortobágyi fiúnak az ügyében, aki 2013. március 4-én a tanórán sértegette tanárát, belerúgott a tanári asztalba, és nemi szervét mutogatta a pedagógus és osztálytársai felé. A fiú félelmet és megbotránkozást keltő magatartást tanúsított, ezért ellene garázdaság megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a rendőrség. A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya vádemelési javaslattal továbbította az ügy iratait az ügyészségnek.

Szintén garázdaság és becsületsértés miatt nyomozott a hatóság egy balmazújvárosi fiatallal szemben, aki 2013. június 15-én hajnalban vagányságból ököllel beleütött egy rendőrautóba, majd elszaladt. Később a vele szemben intézkedő járőröket hangosan, becsületsértő módon szidalmazta. Az egyenruhások a 18 éves férfit elfogták és előállították a kapitányságra, ahol a rendőröket szidalmazva folytatta agresszív viselkedését. Az ő esetében is vádemelési javaslattal fordult a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság az ügyészséghez.


(B.T.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése