Állj, vagy lövök! Tényleg háborúra készül Izrael?

Egyre több az arra utaló jel, hogy Izrael hamarosan csapást mér Irán atomerőműveire, akár még az amerikai választásokat megelőzően. Egy izraeli miniszter szerint a kormány már a következményekkel is kalkulál: Jeruzsálem relatíve rövid háborúval és minimális veszteségekkel számol. Eközben a zsidó államban már a gázmaszkokat osztják és óvóhelyeket tesztelik. A látszat azonban csal: az utolsó szó joga továbbra is az Egyesült Államokat illeti.

Leon Panetta védelmi miniszter és Ehud
Barak izraeli kollégája Askelonban Fotó: zimbio.com 

Moshe Tiomkin szerint Tel-Aviv készen áll. Izrael második legnagyobb városának biztonságért felelős hivatalának főnöke az egyik izraeli újságot büszkén tájékoztatta, hogy a megszorítások ellenére is a zsidó állam 4 millió Eurót költött arra, hogy 240 óvóhelyet újítson fel. A következő hetekben pedig további ötven olyan földalatti pince nevét és címét teszik közzé, amelyik toalettel és folyó vízzel ellátott.

Doron és felesége, Rona már több háborút átéltek. Az informatikus férfi pontosan emlékszik arra, amikor édesapja a 80-as években, az első libanoni háború idején elment a háborúba. Később, az Öbölháború idején egy földalatti bunkerben húzta meg magát szüleivel és testvéreivel a felettük záporozó iraki rakéták elől. „A háborúhoz nem lehet hozzászokni. A sebeket azóta is magunkon viseljük” – mondja ezt a felesége. „Számomra egyértelmű, hogy Benjamin Netanjahu komolyan gondolja a háborút. És ez el fog jönni” – latolgatja az esélyeket a die Welt újságírójának a férj.

Tény, az izraeli kormányzat egyre intenzívebben foglalkozik az iráni atomerőművek elleni megelőző katonai akció lehetőségével. Matan Vilnai, a nemrégiben távozó polgári védelemért felelős védelmi miniszter egy helyi lapnak adott nyilatkozatában beszélt kormánya terveiről, becsléseiről. Eszerint harmincnapos háborúval és mintegy ötszáz fős izraeli veszteséggel számolnak, ha az országban becsapódó rakéták száma eléri napi százat – írja a der Spiegel a Maavrat című lapra hivatkozva. „Hisztériára azonban semmi ok: a polgári védelem még sosem volt ilyen jól felkészített állapotban” – nyilatkozta Vilnai, akinek helyére Avi Dichter érkezett, aki korábban a belbiztonsági szolgálat vezetője volt.

Nekünk is jár az atom!

Irán atomprogramját napjaink egyik legfenyegetőbb jelenségeként kísérik figyelemmel nemcsak a zsidó államban, hanem szerte a világon. Noha Teherán az elmúlt években az elsősorban a nyugat felől érkező diplomáciai támadások kereszttüzében állt, a nemzetközi közösség egységesen egyszer sem tudott felépni. Jól mutatja ezt az Európai Unió által kivetett olajembargó példája: Alig jelentették be Brüsszelben, hogy amíg Teherán nem áll el a sokat kritizált atomprogramjától, addig az uniós tagállamok nem vásárolnak több iráni olajt – kivéve Olaszországot, amely az iráni adósság fejében továbbra is fogadta az országból érkező tankereket. Kína és Oroszország viszont rögtön tájékoztatta a perzsa államot, hogy a készleten lévő nyersanyagfelesleget azonnal kész felvásárolni. Sikert – még ha időlegesen is – csak a 2010-ben kibertérben kezdett hadviselés hozott. Ekkor a világháló segítségével jutattak számítógépes vírust a nukleáris létesítményekbe. A Stuxnet névre keresztelt féreg, amelynek kifejlesztésére a New York Times közlése szerint maga Barack Obama adott felhatalmazást, tizennyolc hónappal, de egyes, a lap által megkérdezett fejlesztők szerint akár két évvel is visszavetette a teheráni atomfejlesztést. 2011-ben pedig merényletben hunyt el több, az iráni nukleárisprogramon dolgozó mérnök is, akiknek haláláért Ahmedinezsád elnök az izraeli titkosszolgálatot teszi felelőssé.

A kutatások és a dúsítás a hátráltató tényezők ellenére sem álltak le. De jelenlegi ismereteink szerint Iránnak még időre van szüksége, hogy programját befejezze. Panetta, az USA védelmi minisztere még legalább egy évre becsüli azt az időt, míg a katonai fegyverként használható 90 százalékos szintet elérik a perzsa mérnökök. A hordozóeszköz kifejlesztése pedig további két-három esztendőt vehet igénybe.

Az iráni elnök a nathani urándúsítóban Fotó: spiegel.de/AP

A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) már tavaly novemberben arra figyelmeztetett, hogy számos olyan jelet lát, amely arra enged következtetni, hogy Irán atomprogramja nem csak békés célokat szolgál, hanem nukleáris fegyver előállítására is törekszik. Az Unió és az Egyesült Államok nem Irán atomenergiához való jogát vitatja, de azt követeli, bizonyítsa hitelt érdemlően, hogy a nukleáris erőforrást nem katonai célokra kívánja használni. Ez a mai napig nem történt meg. A feltételezéseket csak erősítik azok a teheráni lépések, amelyek következtében az urándúsítás nem az Atomenergia-ügynökség munkatársainak kontrollja alatt folyik.

A megelőző csapás logikája

Ahmadinezsád államfő több ízben is Izrael megsemmisítéséről beszélt. Legutóbb éppen csütörtökön, annak apropóján, hogy a zsidó államban a sajtó immár nem évek vagy hónapok távlatában, hanem hetekben méri egy lehetséges megelőző csapás idejét. Az emellett többször kiálló Benjamin Netanjahu kormányfő és Ehud Barak védelmi miniszter már azzal az eshetőséggel is számol, hogy akár már az amerikai választásokat megelőzően hadba lép a perzsa állam ellen. Ezt még a múlt hétvégén közölte a Financial Times. De vajon miért lehet olyan sürgős Izrael számára, hogy a következő hetekben komolyan mérlegelje egy katonai akció lehetőségét?

Netanjahu és Barak úgy látja, a tárgyalók már megtették, amit lehetett. Fenyegetéssel és szankciókkal eredményt nem sikerült elérni, sőt inkább Izrael egzisztenciális fenyegetettsége növekedett. Az IAEA májusban publikált jelentése szerint az iráni erőművekben a 3,5 százalékos dúsított Urán mértéke eléri 6197 kg-ot. De Teherán már mintegy 145,5 kilogrammnyi 20 százalékosan dúsított fűtőanyaggal is rendelkezik. A szakértők szerint ez az érték jelenti a küszöböt, innen ugyanis már viszonylag gyorsan elérhető az atomtöltet készítéséhez szükséges 90 százalékra dúsított szint. Egyes kormánytagok megnyilatkozásaiból egyértelműen az olvasható ki, hogy szilárd elhatározás fogalmazódott meg bennük: addig kell cselekedni, amíg még lehet. Úgy vélik, az atomprogramot katonai erővel kell leállítani, a hadművelet pedig már a következő hetekben, akár a novemberi amerikai választásokat megelőzően is elindítható. Izrael számára ugyanis az elképzelhetetlen, hogy iráni atombombával a közelében létezzen.

Izrael 1948 óta íródó történelme során az atomfegyvernek való kitettségét mindig kritikusan szemlélte, és erővel számolta fel azt. 1981-ben az iraki Osirak atomerőműve ellen intézett légitámadást, míg öt évvel ezelőtt pedig Szíriában egy észak-koreai segítséggel épülő atomreaktort bombázott le. Ezúttal viszont jóval nagyobb kihívást jelentene egy támadás, hiszen – ellentétben Irakkal – a felszín alatt folyik a dúsítás, a létesítmények pedig egymástól távol találhatóak.

A távolság miatt a bombázókat a levegőben
kellene tankolni grafika: temi.repubblica.it

Irán többször jelezte, hogy támadás esetén válaszcsapásra számíthat Izrael. A zsidó állam ennek megfelelően készül az esetleges fegyveres konfliktusra. Tel-Avivban hiánycikknek számít a gázálarc, a légvédelmi szirénákat tesztelik, miközben újabb és újabb óvóhelyeket adnak át. Izraelnek azonban többfrontos háborúra kellene berendezkednie, ha légicsapásokra szánná el magát, ugyanis rakétatámadásra számíthat a Gázai-övezet markáns szervezetétől, a Hamásztól valamint Libanonból is, ahol a Hezbollah milíciája Irán előretolt bástyájaként működik. Izraelben abból indulnak ki, hogy a palesztin területeken mintegy 10 ezer, a Hezbollah kezén viszont 50 ezres nagyságrendben is lehet robbanótöltet, ezek pedig Tel-Avivot is képesek elérni. Az izraeli rakétapajzs viszont ennek csak egy részét képes elhárítani, ezért egyes városokat, így például a Tel-Aviv metropoliszát is mobil légvédelmi állásokkal erősítik meg.

Ha a háború esélyeit latolgatjuk, akkor nem hagyhatók figyelmen kívül az Izrael állam veszélyeztetettségét fokozó olyan tényezők, mint a szíriai polgárháború fejleményei és a damaszkuszi hadsereg által birtokolt vegyi fegyverek jelentős mennyisége vagy a Sínai-félsziget stabilitásának megbomlása a több mint harminc áldozatot követelő merénylet következtében, valamint a félsziget túloldalán fekvő arab ország, Egyiptom bizonytalan belpolitikai helyzete. Ezek mindegyike komolyan befolyásolhatja, mennyi figyelem és erő összpontosulhat egy esetleges Irán ellen folytatott hadjáratra.

Az aduász az Egyesült Államok kezében

A tehermegosztásban a zsidó állam segítségére siethet a legszorosabb szövetséges, Washington. Szerepe a precíziós műholdas felderítésben, de még inkább olyan repülőgépek rendelkezésre bocsátásában lehet, amelyek közreműködésével a levegőben is megtankolhatók az izraeli F-16-os harci bombázók, amire a nagy távolság miatt lehet szüksége a zsidó állam légierejének. A feladat önálló kivitelezése viszont az izraeli haderő képességeinek határait feszegetné, ily módon pedig rendkívül kockázatos vállalkozás lenne, kudarc esetén pedig beláthatatlan következményekkel járna nem csak Izraelre nézve, hanem az egész térség hatalmi viszonyait is tekintve. Ezt a logikát követve pedig nehezen elképzelhető, hogy a közel-keleti olajt illetően jelentős befolyással rendelkező Amerikai Egyesült Államok jóváhagyása, hovatovább támogató keze nélkül komoly hadműveletekbe kezdene Izrael Irán ellenében. A helyzet tehát alapos mérlegelést kíván a felek részéről, amelyhez elengedhetetlen Jeruzsálem és Washington érdekinek közeledése és annak a „vörös vonalnak” a határozott definiálása, amelynek átlépése közös fellépésre késztetheti a feleket.

A washingtoni adminisztráció továbbra is bízik a titkos diplomáciai egyeztetésekben, illetve abban, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott szankciók révén mégis képesek lehetnek Iránt legalább az együttműködésre rábírni. Az Egyesült Államok többször kifejtette, hogy számukra szintén elfogadhatatlan volna, ha Teherán atomfegyverhez jutna. Ez akár a „sajnálattal, de tudomásul vettük” értelmezést, de akár az Afganisztánban már bevetett földalatti bunkerek bombázásához szükséges eszközök újbóli használatát is jelentheti. bár Obama elnök, elődjéhez, George W. Bush-hoz hasonlóan figyelmeztetett arra, hogy „minden lehetőség az asztalon van”, de azért árulkodóak a tengerentúli hangok is. Aligha véletlen, hogy a védelmi miniszter, Leon Panetta – aki egyébként augusztus elején járt Izraelben – kedden tartott sajtótájékoztatóján is önmérsékletre intette Izraelt, és kifejtette, hogy szerinte megfelelő szankciókkal még meggyőzhető Irán. Egyetértés azonban nemhogy a szövetségesek, de az izraeli kormány és a legfelsőbb katonai vezetés között sincs. Benny Ganz tábornok szerint a támadás szükség esetén lehetséges, de tekintettel annak beláthatatlan következményeire, nem javasolja. Egy tegnapi hír szerint pedig Simon Peresz államfő sem állt ki a háborús tervek mellett.

Az USA vonakodásának oka lehet az ország új védelmi stratégiájának év eleji deklarálása is. Ennek értelmében hadsereg létszámát a következő években több ezer fővel csökkentik, a költségvetését pedig 450 milliárd dollárral vágták vissza. Az átszervezés miatt lényegében csak egy nagyobb háborút képes vívni a világ legütőképesebb hadereje, amelynek jelentős része még ma is Irakban van lekötve.

Amíg az iraki bevonulásban fontos szerepet játszott az ottani olajkészlet feletti befolyás átvétele, most talán éppen ez az ok, ami miatt egyelőre távol tartja magát a Washington Teherántól. Egészen konkrétan arról lehet szó, hogy az Obama-adminisztráció tart a gazdasági krízistől is, amelyből az USA éppen kilábalni látszik. Szaúd-Arábia mint az amerikaiak fő olajexportőre nemrégiben nyitott meg két olyan vezetéket, amely az iráni hadihajók által ellenőrzött Hormuzi-szoroson halad át. A háború következtében kieső iráni kitermelést – amely a második legjelentősebb a világon – viszont nemigen lehetne más forrásokból pótolni, ez pedig olyan olajárrobbanást hozhatna, mint 1973-79-es időszak válsága.

Iráni forradalmi gárdisták járőröznek a Hormuzi-
szorosban egy amerikai tanker körül fotó: spiegel.de/AP

Jól látható tehát, hogy a katonai beavatkozás idejét és módját az Egyesült Államok kívánja meghatározni, ami semmi esetre sem történhet a novemberi választásokat megelőzően. Jeruzsálem viszont éppen a kampány finisében látja a legnagyobb esélyt arra, hogy a „Nagy Testvér” haderejét lépésre kényszerítse, legalább mint biztosító fedezék, de még inkább cselekvő szövetségesként. Ahhoz, hogy az Egyesült Államok tekintélyének, hitelességének, de mindenekelőtt régiós érdekei további csorbulásának gátat szabjon, előbb-utóbb kénytelen lesz fegyvert ragadni – amennyiben a szankciók a jövő évben nem hoznak áttörést. Hacsak addig Izrael egyedül bele nem vág önállóan egy katonai akcióba, ezzel a bizonytalan kimenetelű vállalkozással azonban saját létét is kockáztatná. Tekintettel az egzisztenciális fenyegetettségre a semmittevés ugyanezzel a veszéllyel járna. Izrael tehát a 22-es csapdájában toporog.

A bomba mint zsarolási eszköz

Benjamin Netanjahu az iráni atomprogram kapcsán második Holokausztot emleget. Kérdés, hogy a kirívóan izraelellenes retorika valójában csak Ahmedinezsád politikájának populista terméke, vagy pedig komolyan veendő fenyegetésként kell értelmezni.  Ha valóban atombombán dolgozik az iszlám köztársaság, akkor az komoly zsarolási potenciál lehet Teherán kezében. Ez azonban tovább fokozhatná a Közel-Kelet jelenleg is meglehetősen instabil állapotát, mi több újabb, kontrollálhatatlan nukleáris fegyverkezési versenybe kényszerítené a térség államait, ami a globális stabilitást ingatná meg. Ezzel pedig az atomsorompó-egyezmény, amely ma – akárhogy is nézzük – világunk legstabilabb tartóoszlopa, rögvest papírfecnivé válna, ami újabb drámai csapást hozhat a civilizációnkra.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * 

Irán 1968-ban írta alá az Atomsorompó egyezményt, amelynek értelmében kizárólag a nukleáris energia békés felhasználása engedélyezett. A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (AIEA) feladata a szerződésben foglaltak betartásának ellenőrzése. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa először 2006. július 31-én szólította fel Teheránt az urándúsítás leállítására.                                

Izrael széleskörű vélekedés szerint rendelkezik atomfegyverrel, noha ezt sohasem ismerte el. A zsidó állam nem tagja az Atomsorompó egyezménynek.