2015. október 19., hétfő

Fergeteges hajrával kiharcolták a döntetlent

Hiába játszottak a második félidőben sokat emberelőnyben a böszörményiek, végül megosztoztak pontokon az újvárosiakkal a női kézilabda NB II-ben.



Csaknem megtelt a Bocskai iskola csarnoka az „ürgések” és a „piócások”, azaz Hajdúböszörmény és Balmazújváros női kézilabdacsapatainak összecsapására, amelyet az NB II. észak-keleti csoportjának 4. fordulójában rendeztek. A két régi rivális találkozójának első gólját az előző idényben még NB1/B-ben szereplő, s a nyáron alaposan kicserélődött NKK Balmazújváros szerezte Péntek Fanni révén. Hamar jött azonban a hazai válasz Csicsószki Dórától. A félidő hajrájáig felváltva vezettek a csapatok, ekkor a vendégek megrázták magukat: jól semlegesítették a hazaiak lövőjét, Csicsószkit, a kapuban Király Annamária mutatott be bravúrokat, elől pedig Szabados Ibolya szerzett indításgólokat. Így a szünetre háromgólos újvárosi előnnyel vonultak a felek (7-10).

A második játékrész elején hamar ledolgozta hátrányát a HTE, Takács Petra fontos gólokat lőtt. A vendégek részéről hiányoztak a pontos átlövések, és kiállítások is sújtották is NKK-t, így elléptek a böszörményiek. Komoly előnyt azonban nem tudtak kiharcolni, mivel ekkor három hétméterest is hibáztak, az újvárosiak pedig elsősorban Timári Bettina szélsőgóljaival igyekeztek tartani a lépést a hazaiakkal. Az utolsó két perc háromgólos hazai előnnyel vette kezdetét, kevesen gondolták, hogy lehet még fordulat a találkozón. Egy időkérés után azonban utolsó erőiket mozgósították a vendégek. Előbb Tímári majd Hárshegyi szerzett gólt. 21-20-nál Szabados ziccerét viszont Szilágyi Krisztina hárította. Az utolsó támadás az emberelőnybe kerülő böszörményieké lehetett volna, ám hét másodperccel a vége előtt lépéshibát fújtak a bírók, A megiramodó Szabadossal szemben a túloldalon pedig a dudaszó pillanatában hétméterest (és kiállítást) érően szabálytalankodtak. Az időntúli büntetőt Lucia Lapsova – az újvárosi férfi csapat játékosának, Jozef Hantáknak a kedvese – értékesítette, így az NKK bravúros teljesítménnyel kiharcolta a 21-21-es döntetlent.



A tabellán a HTE 4., míg a Balmazújváros 6. helyről várja a folytatást, igaz, utóbbi csapat két mérkőzéssel kevesebbet játszott. A böszörményiek a hétvégén szabadnaposak lesznek, az újvárosiak pedig szombaton Miskolcra látogatnak. HBN-SZZSL


Jegyzőkönyv:
Hajdúböszörményi TE - NKK Balmazújváros 21-21 (7-10)
Hajdúböszörmény, 400 néző, Játékvezető: Nyitrai Szabolcs, Panyi Lóránd

HTE: Szilágyi K., Juhász J. (kapusok), Borza A., Kovács M. 1, Csicsószki D. 4, Szűcs N. 2, Pál D. 4, Takács P. 6, Bakos Zs. 2, Szőnyi S. 2. Edző: Nagy Attila
NKK: Király A., Németi Á., Mihalik R. (kapusok), Géricz A., Fekete K. 2., Szabados I. 4, Vágó M., Péntek F. 2., Vénig A. 2., L. Lapsova 3, Dobi K. 1, Timári B. 4, Kerezsi N. 1, Hárshegyi N. 1., Berettyán P. 1 edző: Dajka István

kiállítások: 10 ill., 14 perc; hétméteresek: 8/4 ill. 2/2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése