2012. június 21., csütörtök

Rekkenő hőségben is dolgoznak az utcaseprők

Hidegfront mérsékli a ma tetőző júniusi kánikulát



Újabb hőmérsékleti rekordok dőltek meg tegnap az országban, és ma is erre lehet számítani: akár 37 Celsius-fok is lehet. Az ország jelentős részén továbbra is harmadfokú hőségriasztás van érvényben. Néhány fokos enyhülés estétől nyugaton már várható. Ma azonban még sokan a tűző napon dolgoznak, és maximum tíz percet pihennek.

Kora délután perzselt a nap Budapesten  Fotó: B.T.

"Nehezen, de ki kell bírni" – válaszolja a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF Zrt.) egyik munkatársa arra kérdésemre, hogy hogy bírja a kánikulában a munkát. "A nyolcórás műszak két órakor ér majd véget. Addig ki kell tartani" - erősíti meg határozottan a kopaszodó, láthatóan a nap erejétől kipirosodott férfi. Saját bevallása szerint ő szívesebben dolgozik télen a -15 fokban. Azt jobban bírja. Tizenhét éve van a vállalatnál, de a rekkenő hőséghez azóta sem tud hozzászokni a szervezete.

Tegnap újabb hőmérsékleti rekord dőlt meg hazánk területén: Bugacon 36,2 °C-t mértek. A korábbi napi országos csúcsot Kecskemét városa tartotta, 2002-ben ezen a napon 34,9 °C-ot ért el a hőmérő higanyszála. 

Az utcán

Az FKF Zrt. alkalmazottai tehát hadakoznak a kánikulával. Mint mondják, nehezebb ilyenkor dolgozni, de az utcát minden körülmények között meg kell tisztítani, bár kétségtelen, az árnyékosabb oldalt ilyenkor szívesebben takarítják. Óránként tíz perc pihenőidő is jár, és a hideg folyadékot is biztosítják számukra.

Az építkezésen dolgozók is leginkább gyakori folyadékbevitellel pótolják azt a vízmennyiséget, amelyet a perzselő napon veszítenek. Óránként öt-tíz percre ők is felkeresik az árnyékos helyet egy kis feltöltődésre.

Az UV-sugárzás ellen azonban nem lehet védekezni. Állítják, aki ilyen munkát folytat, annak nincs mese, bírnia kell az erős napsugárzást. Az épületgépészeti munkatársak a pólójukat nem veszik le, így legalább a bőrüket megóvják a leégéstől.

A hatályos jogszabályok szerint (3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről) a munkahelyi klíma zárttéri és szabadtéri munkahelyen a 24 °C felett a munkavállalók részére igény szerint, de legalább félóránként védőitalt kell biztosítani. A folyadékveszteséget általában 14-16 °C hőmérsékletű ivóvízzel kell pótolni.

Kerülje a tűző napot!

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek adott nyilatkozata szerint hőség a szabadban fizikai munkát végzők mellett az időseket, a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőket, valamint krónikusan betegeket veszélyezteti. Számukra azt javasolják, hogy ha tehetik, a nagyobb megterhelést jelentő tennivalóikat, így a kerti munkákat vagy a nagy bevásárlást inkább a hét második felére időzítsék.

Többen át is szervezik a napirendjüket a nagy meleg miatt. Az idősebbek inkább a reggeli, még enyhébb órákban takarítanak és mosnak. A bőséges vízfogyasztás mellett sok gyümölcsöt és levest is esznek, így biztosítják a szervezet megnövekedett folyadékigényét.

Az ÁNTSZ péntek éjfélig meghosszabbította az ország egész területére érvényes harmadfokú hőségriasztást. A szervezet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal együtt kéri a lakosságot, hogy 11.00 és 15.00 óra között ne tartózkodjanak a tűző napon. A leégés ellen megfelelő öltözködéssel és napvédő készítmények alkalmazásával védekezzenek, illetve lehetőség szerint keressenek klimatizált helyiségeket.

Locsolják a síneket

Folyamatosan hűtik a közúthálózatot és a villamos síneket is a fővárosban. Az FKF Zrt. munkagépei kétszer 12 órás műszakban locsolnak, a koradélutáni órákban pedig BKV megrendelésére hűtik a síneket a kivetődések megakadályozása érdekében.

A MÁV-nál továbbra is vizet osztanak a legforróbb órákban a nagyobb budapesti pályaudvarokon valamint nyolc vidéki városban is. Az országos vasúthálózaton folyamatosan mérik a sínek hőmérsékletét, 50-60 Celsius-fokos pályahőmérséklet esetén akár deformálódhatnak is a vágányok.

Enyhülés jön

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint ma estig kell kitartani, közel az enyhülés: az északnyugati tájakon egy enyhe hidegfront hatására már ma mérséklődik a kánikula. Az éjszaka folyamán a középső országrész is felfrissül, holnap pedig már csak a Tiszántúlon várható 27 °C feletti napi átlaghőmérséklet. A hétvégén pedig már országszerte 30 °C körüli értékek várhatók.



Az utcán készült összeállítás az alábbi linkre kattintva hallgatható meg: http://www9.zippyshare.com/v/36527047/file.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése