2013. február 7., csütörtök

180 milliót kapott Király Sándor sportcsarnoka a várostól


180 millió forinttal támogatja Balmazújváros önkormányzata a Király Sándor vállalkozó által létesülő sport- és rendezvénycsarnok építését – erről még a 2012. december 21-ei testületi ülésén határozott a város közgyűlése. A hozzájárulásért cserébe 15 esztendőn át évente 20 rendezvényt tarthat a létesítményben a város.

Az önkormányzat is beszállt a csarnok
építési költségeibe

fotó: B.T.

Tiba István polgármester a Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottság ülésén azt mondta, felbosszantotta, hogy a Termál Hotel Balmaz Kft. eredménytelenül pályázott uniós forrásra a csarnok megépítése érdekében. A város első embere, aki fideszes országgyűlési képviselő is, ezért egyeztetést kezdeményezett a Belügyminisztériumban, aminek eredményeként 180 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutott a város, amelyet csak a rendezvényház építésére fordíthat. 30 milliót még az előző év végén, a fennmaradó 150 milliót pedig idén január 31-ig utalta át az önkormányzat a vállalkozónak.

A város hozzájárulása fejében a csarnok üzemeltetője vállalta, hogy 15 esztendőn keresztül évente 20 rendezvényt térítésmentesen bonyolíthat le abban a város. A Kastélykert utcán épülő létesítményben mintegy ezer néző tud majd helyet foglalni, így kulturált körülmények között rendezhetik meg többek között a város középiskolájának szalagtűzőit is.

A támogatás ugyanakkor egy másik projekttel is összekapcsolódik. A Termál Hotel Balmaz Kft. a Soós Imre utcán található hévízkutat a fürdővel összekötő csővezeték felújítását valamint egy gáztalanító készülék kivitelezését vállalja át az önkormányzattól mintegy 21 millió forint értékben.

A Király Sándor által épülő csarnok a tervek szerint májusra készül el, amely a város kézilabdacsapatainak otthona lesz, de más események, például konferenciák megrendezésére  alkalmas helyiségek is helyet kapnak benne.
(B.T.)

2013. február 2., szombat

A terrorelhárítók fogták el az újvárosi uzsorást



A Terrorelhárító Központ (TEK) segítségével fogtak el egy uzsorást Balmazújvárosban - közölte a Hajdú-Bihar megyei rendőrkapitányság szóvivője. A kommandósokat azért vetették be, mert a férfi sokszor viselkedett agresszíven.

fotó: Hajdú-Bihar Megyei
Rendőr-főkapitányság/TEK
 

A 34 éves helyi férfi a gyanú szerint az elmúlt év tavaszától különböző összegű kölcsönöket adott a lakókörnyezetében élő, rossz anyagi körülmények között élő családoknak. A tartozásra olyan magas kamatot számolt fel, hogy a törlesztés a kölcsönt kérő családokat rendkívül nehéz helyzetbe hozta. Az összegek 1.000 forinttól 50.000 forintig terjedtek, melyeket aztán rövid határidőn belül, magas kamattal kellett visszafizetni. Az így kialakult adósságcsapdából a kiszolgáltatott helyzetben lévő sértettek nem tudtak kilépni.

A férfit lakókörnyezetében rendkívül agresszívnek ismerték. Mivel ellenállásától és szökésétől is tartani lehetett, a balmazújvárosi nyomozók az elfogás 2013. január 29-ei végrehajtásához a Terrorelhárítási Központ egységeinek közreműködését kérték.

J. Csabát a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. A Debreceni Járásbíróság 2013. január 31-én elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását. A férfival szemben a további eljárást üzletszerűen elkövetett uzsora bűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság folytatja le.

(B.T.)

2013. január 31., csütörtök

1987. - Nem mindenki akarta az NB1/B-s feljutást az újvárosi kézilabdacsapatnál?



Ki ne emlékezne arra a napra, amikor a Sporttér bitumenpályáján a BHG SE ellenében kiharcolta az NB1/B-s szereplés lehetőségét a balmazújvárosi férfi kézilabdacsapat? Az együttes 1958 óta íródó történelmének talán legemlékezetesebb találkozója volt ez, amelynek tanúi szerencsések, hogy ott lehettek a lelátón. Ezt a mérkőzést idézzük most fel a Hajdú-Bihari Napló tudósítása segítségével.

Küzdelem az NB1/B-ért
a kép forrása: Balmazújváros c. lap
1987. december 3. o

A balmazújvárosi férfi kézilabda szakosztály egyik legfényesebb időszakát a 80-as években élte. Az odáig vezető út azonban igen viszontagságos volt, ebben az időben – ellentétben a mai viszonyokkal – ugyanis nem volt elég a pénz ahhoz, hogy egy alakulat osztályt váltson, a pályán is ki kellett vívni a magasabb osztályban való szereplés lehetőségét. A Lenin Tsz a 80-as évek első felében karolta fel az akkor rendre a megyei bajnokságban szereplő alakulatot, és a támogatásnak köszönhetően olyan játékosok érkeztek a csapathoz, akik segítségével 1985-ben sikerült a csapatnak a megyei bajnokságot megnyerni. Ezt követően az osztályozót is sikeresen abszolválta az egyesület a Kecskemét ellen, így jogot szerzett a Király Sándor által edzett klub arra, hogy a következő szezontól az NB II-ben szerepeljen. 1986-ban újonc létükre a magasabb osztályban sem vallottak szégyent a fiúk, akkor az év végén az 5. helyen végzett a csapat (a bajnoki címet ekkor az ugyancsak a termelő szövetkezete által támogatott Nádudvar szerezte meg).

A következő szezon több szempontból is érdekesnek bizonyult: ez az év volt az utolsó olyan esztendő, amikor még tavaszi-őszi rendszerben rendezték az NB II-es bajnokságot, a következő 88-89-es szezont viszont már a ma megszokott rendben bonyolították a küzdelemsorozatot. Az NB II. keleti csoportjában a Hajdú-Bihar megyei klubok mellett szabolcsi borsodi és fővárosi klubok szerepeltek. A bajnoki címért ebben a szezonban az újvárosiak és budapesti BHG csapata futott az utolsó pillanatig kiélezett versenyt. A két csapat 1987. október 24-én, szombaton megrendezett találkozója a szezon utolsó mérkőzése volt, amelyet izgatottan vártak a szurkolók a városban.

A Balmazújváros a tabella második helyén állt, 31 ponttal, mindössze egy egységgel lemaradva a vendég BHG mögött, amelynek már a döntetlen is elég volt az elsőséghez. Aki nyer, mindent visz: övé a bajnoki cím, és ezzel feljut a másodosztályt jelentő NB1/B-be.

Váczi Sándor, az újvárosi csapat trénere – aki egyébként idény közben, tehát nyáron vette át a csapatot a napjainkban a férfi csapatot patronáló Király Sándortól – utólag a Balmazújváros c. lapnak azt mondta, hogy a találkozó előtt 50 százalék esélyt adott arra, hogy sikerül megnyernie a sorsdöntő találkozót. Nehezen állt össze ugyanis ősszel a csapat játéka, augusztusban a Csömör ellen idegenben elveszített találkozón tíz góllal maradt alul az Újváros, aminek következtében a harmadik helyre esett vissza a csapat. Sőt a városban olyan hírek kaptak szárnyra, hogy nem mindenki akarja, hogy a csapat a következő szezonban a másodosztályban szerepeljen. Császi Lajos a szakosztály akkori elnöke a település lapjában az ezt firtató kérdésre azt felelte, hogy ezek az információk nem a szakosztálytól származnak, és őt is meglepte, hogy ilyen pletykák keringenek. A sportvezető azt mesélte a lapnak, hogy a bajnokság vége előtt néhány fordulóval több játékos is nekiszegezte a kérdést, hogy valóban akarják-e, hogy feljussanak? "Az ügyvezető elnökkel és a Lenin Tsz elnökével másnap tisztáztuk, hogy tőlünk nem származhat ilyen kijelentés" - mondta a lapnak Császi. Innen, ebből a szituációból tornázta fel magát az együttes arra a szintre, hogy az utolsó fordulóban esélye mutatkozott arra, hogy egy győzelemmel a másodosztályban szerepelhessen. Váczi Sándor, aki a néhány hete vette a Nyírbátor férficsapatának irányítását, a találkozót megelőző fordulókban látta két ízben személyesen is a BHG együttesét, továbbá, mivel erős ellenfelekkel találkozott a csapat, volt alkalma a trénernek néhány, a BHG ellen kialakított speciális játékelemet is gyakoroltatni a csapattal.

A BHG egyébként a 1986-ban egy idény erejéig már játszhatott az NB1/B-ben, onnan azonban azonnal kiesett. Az egyesület a keleti csoportba kapott besorolást, keretében pedig magasabb osztályt is megjárt rutinos kézilabdázókat, sőt válogatott játékost tudhatott: Stiller János az 1974-es világbajnokságon 7. helyezést elérő magyar csapat tagja volt, a BGH-t pedig játékos-edzőként segítette.

A Hajdú-Bihari Napló tudósítása szerint a Balmazújváros nagyon jól kezdte a mérkőzést, már a találkozó elején több góllal is ellépett a fővárosiaktól. A pályán a téthez mérten óriási küzdelem folyt, sok volt a kiállítás, hol az egyik, hol a másik oldalon. Mindenesetre az első játékrész egyértelműen a hazaiaké volt, hiszen a félidőben három gólos újvárosi vezetésnél mentek pihenőre a csapatok, a pálya környékén megtöltő mintegy 1200 néző legnagyobb örömére.

Talán sokan hátradőltek ekkor, de a második félidőt egyértelműen a vendégek kezdték jobban. Elsősorban az egykori válogatott Stilller volt elemében, akinek góljával 11-11-nél érte utol a BHG a Balmazújvárost. Bodó Endre betörésből, Török Imre pedig átlövésből volt rendre eredményes, így ismét a lelkes szurkolók által támogatott hazaiak vezettek, a Debrecenből elszármazott Szekerczés góljai azonban meccsben tartották a vendégeket. A találkozó végén úgy festett, meglehet a hőn áhított győzelem, mígnem eljött az utolsó perc. Váczi Sándor tanítványai ezúttal azonban elhibázták a sorsdöntő támadást, ellenben a fővárosiakkal sikerült az, ami a hazaiaknak nem: Stiller egyenlített akkor, amikor már kevesebb, mint egy perc volt hátra a mérkőzésből. A döntetlen nekik volt kedvező, ezzel ugyanis megőrzik első helyüket. Egy támadás volt már csak idő, döntetlen, 22-22-es állásnál, ezt a újvárosiak vezették. A másodpercek csak peregtek, a szurkolók úgy érezték, talán még gyorsabban is, mint ahogyan az órán a nagymutató körbejár. Nem sikerült helyzetbe kerülni. A vendégek apró szabálytalanságokkal ölték az időt, ők már csak ezt a támadást akarták kivédekezni. Úgy tűnt, elvész az álom, a másodosztály lehetősége. Néhány másodperccel a lefújás előtt azonban az ellenfél 6-osánál lerántották Bodót. A bírók kiszúrták a szabálytalanságot, és hétméterest ítéltek. A játékosok és nézők tudták, értékesíteni kell a büntetőt. Kordás vállalta magára a hétméterest, az előző hármat magabiztosan értékesítette. Vajon hibázik most? Nem hibázott! Kordás bedobta, a balmazújvárosi kézilabdások pedig a mennybe mentek, a megyei napilap tudósítása szerint percekig ünnepelték a győzteseket a Sporttéren.



Balmazújváros Lenin TSZ – BHG  23 – 22 (10 – 7)
Balmazújváros, 1200 néző, vezette: Szekeres, Zsilák

Balmazújváros: Nyerges János – Bodó Endre 4, Kordás István 6/4, Novák János, Juhász Károly, Török Imre 6, Molnár Péter 1 Csere: Posta István (kapus), Kosina László 2, Pinczés Gyula, edző: Váczi Sándor
BHG: Krizsán – Hokker, Demjén, Stiller, Ruzsinszki, Bátori, Szekerczés Csere: Csóti (kapus), Bordács, Krisztin, Csökönyi, Halász, játékos-edző: Stiller János

kiállítások: 10 perc illetve 8 perc
hétméteresek: 4/4 illetve 5/4

www.kezitortenelem.hu/B.T.

Váczi Sándor, aki később az NB1-ben is megfordult vezetőedzőként, így formált utólag véleményt a Balmazújváros című lapban a játékoskeretről: „a csapat gerincét a bajnokság során Bodó Elemér, Juhász Károly, Molnár Péter, Kordás István és a két kapus, Nyerges János, valamint Posta István adta. Védekezésben Papp Gábort, Novák Jánost, támadásban Bodót, Juhászt és az idény második felében játéklehetőséget kapott Kosina Lászlót emelném ki. A bajnokság második felében két meghatározó játékosunk, Nádasdi László és Nagy Miklós hiányzott és sérülések is zavarták a munkát. Tizenkét játékos közül válogathattam abban a tudatban, hogy a cserék nem tudják azt nyújtani, amit a pályán lévők” – nyilatkozta a tréner a Balmazújváros című lap 1987. novemberi számában. A jövőre vonatkozóan nem titkolta: ahhoz, hogy az NB1/B-ben is megállja helyét a csapat, meg kell erősíteni a csapatot, továbbá a Sporttéren lévő technikai feltételek sem számítottak ideálisak már a 80-as évek második felében sem.


A következő szezont a másodosztályban töltötték a balmazújvárosi férfi kézilabdázók, a tabella utolsó helyén végeztek. A jelen csapata ugyancsak az NB1/B-ben szerepel. Méltatlanul keveset foglalkoznak velük a város fizetett, hivatalos médiumai, pedig az egykori játékos, majd edző Király Sándor által támogatott König-Trade Balmazújváros az élvonalba jutásért küzd ebben a szezonban. A tavaszi rajtot a második helyről várja a csapat, úgy, hogy hazai találkozóit idén is Debrecenben rendezi. Ha elkészül a vállalkozó magánberuházásaként épülő sportcsarnok a Kastélykert utcán, és visszatérhet a csapat Balmazújvárosba, idővel talán ismét több újvárosi sikernek tapsolhat a város kézilabdát szerető közönsége.



(A Hajdú-Bihari Napló 1987. október 26-ai számában megjelent tudósítást valamint a Balmazújváros c. lap 1987. november és decemberi számának vonatkozó cikkeit felhasználva írta B.T.)

2013. január 24., csütörtök

Végre! Tavasszal kezdődik a Nádudvari utca felújítása Balmazújvárosban

Még idén megújul Balmazújváros belterületén a rendkívül rossz állapotban lévő Nádudvari utca, valamint a várost Hajdúszoboszlóval összekötő út – derül ki a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményéből.

Megérett a felújításra a Nádudvari utca Balmazújvárosban. A település egyik legforgalmasabb útját mára annyira ellepték a kátyúk, hogy ha valaki helyismeret nélkül megy rajta végig autóval, könnyen eltörhet a futóműve. Az 1800 méteres szakasz Magyar Közút kezelésében áll, tehát nem önkormányzati út, ezért a város nem tehetett semmit annak felújítása érdekében.

A rekonstrukció keretében folytatódik a Balmazújvárost Hajdúszoboszlóval összekötő út újjáépítése is. A Nagyhegyestől a fürdővárosig tartó szakasz szintén nagyon rossz állapotban van, azon a lyukak állandó betömése sem segített. Különösen télen, amikor a kátyúzás maximum tüneti kezelés, ugyanis ebben az évszakban csak hideg aszfaltozással lehet elhárítani a balesetveszélyt. A 11,3 kilométeres szakasz felújítása a Nádudvari utcai részhez hasonlóan tavasszal kezdődhet. A korszerűsítés uniós forrásból valósul meg.

Ezen kívül is több mellékút kaphat még idén új aszfaltréteget Balmazújváros közelében. A Magyar Közút szeretné a Balmazújváros és Hajdúnánás közötti mellékutat is felújítani. A 12,5 kilométeres szakasz rekonstrukciójának támogatásáról még nem született döntés, mint ahogy a Tiszafüredet és Polgárt összekötő útvonal 13 kilométeres szakaszának korszerűsítésről sem.

A megyében egyébként 9 milliárd forint jut a négy- és ötszámjegyű mellékutak felújítására, aminek eredményeként idén 72 kilométernyi szakaszon válik biztonságosabbá és gyorsabbá a közlekedés.

(B.T.)

2013. január 20., vasárnap

Hóhelyzet Magyarországon!


1987 tele tél napról napra


A tegnapi, azaz a március 14-15-i balmazújvárosi hóhelyzetről ide kattintva olvashat!



Hétfőn és csütörtökön komoly gondokat okozott a havazás és a hófúvás Nyugat-Magyarországon. Budapesten elsősorban hétfőn nehezítette a közlekedést a reggelre lehullott néhány centiméteres friss hó, olyannyira, hogy ingyenesen lehetett utazni a köztudottan a túlélést küzdő BKV járatain ezen a napon. Az 1987-es legendás télhez hasonló rendkívüli állapotok viszont nem alakultak ki az országban. Ebben a korabeli sajtóbeszámolók alapján íródott cikkben az 1987. januári hóhelyzetet élheti újra az olvasó.

Kimutatta foga fehérjét a tél a mögöttünk hagyott héten. Az ország nyugati felében több napon keresztül intenzíven havazott, aminek következtében a Dunántúlon tetemes mennyiségű hó hullott, pénteken pedig a viharos szél emelte komoly hótorlaszok zártak el több települést a külvilágtól. Ezzel szemben a Tiszántúlon csak szombat reggelre alakult ki számottevő hóréteg, miután hét elején a dunántúli havazást okozó mediterrán ciklon elkerülte a keleti országrészt.

Nagyobb havazás kialakulásakor rendre az 1987-es télhez méri a média az aktuális időjárást, nem volt ez másként most sem, amit csak erősített, hogy ezúttal is január közepére estek a havas napok. Hogy valóban összehasonlítható-e az akkori és az eheti viszonyok, arra talán csak a nyugat-dunántúli lakosok tudnának felelni. A kelet-magyarországi időjárás egészen bizonyosan nem mérhető az 1987-es körülményekhez. De milyen is volt az a tél, amelyet annak megélői legendásként emlegetnek? A Népszabadság és a Hajdú-Bihari Napló cikkei segítségével idézzük fel 1987 januárját. A múltidézést viszont néhány nappal korábban kezdjük.


1987. január 7-8-9.

Az 1987 telének legkritikusabb időszaka, ahogyan azt fentebb már említettem egyértelműen január 13. és 19-e közötti napokra tehető. Ezt megelőzően azonban már január 7-én és 8-án nehéz napokat éltek át a közlekedők Borsod és Szabolcs megyében. A friss porhót a viharos szél a közlekedései utakra hordta, ami komoly fennakadásokat okozott Kelet-Magyarországon.  A hőmérséklet a tudósítások szerint elérte a mínusz 21 fokot, a hőérzet viszont a szél miatt még ennél alacsonyabb volt.

A Népszabadság címlapján számolt be a január 7-ei esti fejleményekről: „az erős szél miatt erős 60-70 centiméteres hóátfúvások keletkeztek, és nyolc mellékút járhatatlan lett Borsod-Abaúj-Zemplénben”. Egyebek mellett Sátoraljaújhely és Sárospatak térségének több mellékútvonalát, a hejcei valamint az alsóregmeci bekötőút egy-egy szakaszát fútta be hóval a szél. Érintett volt továbbá Ároktő és Mezőköved, valamint az Ináncs és Abaújszántó közötti út, amelyek a megyei közútkezelő tájékoztatása szerint több kilométeren járhatatlanná váltak.

A kritikusabb helyszínek 8-án (csütörtökön) sem változtak. A Népszabadság tudósítása szerint a Hernád völgyében gépláncokat is bevetettek, hogy az ellátást szállító járművek, az autóbuszok valamint a mentőautók közlekedését biztosíthassák. A Hegyköz valamint a Bodrogköz falvaiból a volán járatai azonban ezek ellenére sem jutottak célállomásaikra, így „a diákok nem jutottak el az iskolába, a munkások pedig az üzemekbe” – írta a lap előző napi összefoglalójban január 9-én.

Pénteken javultak ugyan némiképp a körülmények, de a hétvégére ismét az időjárás rosszabbra fordulására számítottak a meteorológusok. Január 9-én ismét reggel állították komoly kihívások elé a közlekedőket az időjárási körülmények és az útviszonyok. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárda két üzemében (Hunniacoop és Tungsram) is leállt a termelés, mivel „a bejárókat szállító buszok a megye több részéből el sem tudtak indulni a város felé”. Estére azonban minden fő- és mellékutat felszabadítottak a szél által emelt hóakadályoktól. Szabolcsban a vonatközlekedést is nehezítette a havazást, a beszámolók szerint rendszeresek voltak a megye vonalain a késések. A legnagyobb gondot azonban a hideg miatti síntörés okozta Fényeslitke és Kisvárda között a Záhony-Budapest vonalon. Záhonyban, amely a Szovjetunió felé futó vasút legfontosabb rakodóállomás volt, már napok óta 40-50 centiméteres hó hátráltatta a teherszerelvények átrakodását.

Ezzel szemben a Duna másik oldalán csaknem eseménytelenül teltek ezek a napok. A Győr-Sopron és Komárom megyei Közúti Igazgatóság alkalmazottainak csak „a síkosság megelőzésével és a helyenkénti hóátfúvások eltakarításával akadt dolguk pénteken” – írta a Népszabadság 1987. január 10-én. Az ország déli felén is ekkor még csak várták a havat. Mind Csongrádban, mind Bács-Kiskunban felkészülten várták közútkezelő üzemmérnökségei a hétvégét. A dél-magyarországi áramszolgáltató készenléti ügyelettel készült a hétvégi hóviharra.

A Mátrában viszont már síelésre alkalmas hóréteg várta a sportolni vágyókat pénteken is. Kékes- és Galyatetőn egyaránt jártak a felvonók a január 10-11-ei hétvégén. Mátrafüred és a kékesi csúcs közötti útszakaszt lezárták a gépkocsiforgalom elől, a sípályákat már akkor is a Volán buszaival lehetett megközelíteni. A nyugati országrészben a hidegnek köszönhetően elsősorban korcsolyázni lehetett, hiszen a Velencei-tavon olyan vastagságúra hízott a jég, hogy a hétvégén kijelölték a korizásra alkalmas felületeket, sőt Agárdnál már a 1986-87-es tél első jégkarneválját szervezték.

A pénteki havazás Budapest tömegközlekedésében is fennakadásokat okozott, elsősorban a természetesen a magasabban fekvő budai városrészben. A Népszabadság szerint „a délutáni órákban lelassult a forgalom, járatkiesés azonban nem történt. A fővárosban nappal és éjszaka 128 munkagép szórta és tisztította az utakat” – írta a Népszabadság január 10-én.

A lap szerint január 9-én Hajdú-Bihar megyébe is megérkezett a hó, így visszarendelték azokat a hóeltakarítókat – négy kivételével – is állomáshelyükre, amelyeket a Szabolcsban teljesítettek szolgálatot az előző napokban. A beszámolók szerint nappal is mínusz 20 fok alatt maradt a hőmérséklet a térségben, ami a megye vasúti közlekedésben is 10-15 perces késéseket okozott. Debrecenben egyébként 117 alkalmi hómunkás kezdte meg péntek reggel a hó eltakarítását. Nyolc munkagép homokszórást végzett, „de nem pihenhetett az a kilenc kertészeti kisgép sem, amely a kisebb területek hómentesítését végezte” – tudósított a Hajdú-Bihari Napló január 10-i száma.

A megyében vasárnapig 15-20 centiméter friss havat várt még a Nyíregyházi Közúti Igazgatóság. Egyelőre még csak az egyszárnyú hókotrók dolgoztak az utakon, a kétszárnyúakat péntek estig nem vetették be. „A hóeltakarítás jó ütemben halad, a megye fő-és mellékútjai mindenütt járhatóak” – összegezte a pénteki napot a megyei napilap.

Nem hazánk volt az egyetlen ország, amelyik hidegtől és a havazástól szenvedett ezekben a napokban. A Népszabadság tudósítója szerint mínusz 25-30 fokot mutattak a hőmérők Lengyelországban, ráadásul kitartóan havazott is, a lehullott szilárd halmazállapotú csapadék 30 és 100 centiméter között váltakozott az országban. A lap hírösszefoglalója szerint az egykori Csehszlovákiában is fennakadásokat okozott a tél a közlekedésben.

A hétvégére komoly havazást ígért a meteorológiai szolgálat az egész országra. A hideg csak kissé mérséklődik az érkező havazás hatására. A szél viszont erős, több országrészben is viharossá fokozódik, ami komoly hótorlaszokat emelhet, nehezítve ezzel a közlekedést. Pontosnak bizonyultak az előrejelzések…


Január 10-11.

„Folyamatos havazás és egyre erősödő, helyenként orkánszerű szél jellemezte hazánk szombat-vasárnapi időjárását” – írta címlapján a Népszabadság 1987. január 12-én. A legnagyobb gondot Kelet-Magyarországon okozta a rendkívül nagy mennyiségű csapadék, amely rekordmértékű hideggel párosult. Csak Borsod megyében tíz települést zárt el a hó a külvilágtól a Hernád völgyében, a Bodrogközben és Dél-Borsodban, emellett 23 mellékút vált járhatatlanná. A  rendkívüli helyzetre való tekintettel a megyében operatív bizottság alakult, amelynek feladatai közé a megközelíthetetlen települések kiszabadítása valamint a települések ellátásának megszervezése tartozott.

Szabolcs megyében sem sokkal volt kedvezőbb a helyzet. A lap tudósítójának a megyei közútkezelőtől származó információi szerint az alsóbbrendű útak kétharmadán személyautóval nem lehetett közlekedni. Kisvárda térségében például a közútkezelő erőgépei szabadítottak ki a hó fogságából több buszt és gépkocsit is.

A szomszédos Hajdú-Biharban a hómarókat ekkor még nem vetették be. A lehullott hó mennyisége 15-20 centiméter volt a Hajdú-Bihari Napló január 12-ei beszámolója szerint. Egy buszsofőr, aki a Hajdúszoboszló-Debrecen vonalon szállította az utasokat, azt mondta a lapnak,  hogy a 4-es út még járható, az aszfaltot kásás porhó fedi. A vezető betekintést engedett az útinaplójába is, amelyből kiderül, hogy Nagyhegyesről indult kora reggel. Első útja a szomszédos Hajdúszoboszlóra vezetett, majd kétszer fordult Debrecen és a fürdőváros között. Ezt követően Balmazújvárosba vitt utasokat, majd este pedig Hajdúszoboszló érintésével tért haza. A Népszabadság szerint 33-as számú főúton Látóképnél csak nehezen lehetett közlekedni, de ugyanez volt a helyzet Berettyóújfalu térségében is, ahol több mellékút vált járhatatlanná. 


A Hajdú Volán illetékese szerint ugyanakkor Debrecenben nehezebben járhatók az utak, mint a megyeszékhelyen kívül. A Cívisvárosban a hétvége folyamán 280 hómunkást vettek fel, akik a járdák és a buszmegállók tisztítását végzik - írta címlapján a megyei napilap.

Békésben és Szolnok megyében minden út járható volt, legalább egy nyomvonalon – egyebek mellett ez derül ki a Népszabadság hírösszefoglalójából. A Dunántúlon is egyre több gondot okozott a véget nem érő havazás, és a mind erősebb szél. A hírek szerint délelőtt a körülményekhez képest még jól lehetett közlekedni az ország nyugati felén, az idő előrehaladtával azonban romlottak a feltételek: a 8-as és a 71-es főúton kora este már jelentős hóakadályokat emelt a szél. Veszprém megyében rendkívüli ügyeleti rend lépett életbe több tanács közös kérésére, azért, hogy hétfőre a bakonyi falvakba is eljuthasson a friss kenyér és a tej.

Az országos napilap természetesen beszámolt a fővárosi hóhelyzetről is. Ekkor már 35 órája havazott folyamatosan, ez idő alatt pedig 33 centiméternyi friss hó hullott Budapestre, aminek következtében jelentősen lelassult a forgalom a városban. A Fővárosi Közterületfenntartó Vállalat 121 munkagéppel dolgozott az utak tisztításán, elsősorban azokon a fontos szakaszokon, amelyeken a tömegközlekedésben is fontos szerepet játszanak.

A rendkívüli havazás a vasúti közlekedésben is komoly fennakadásokhoz vezetett. Egyes vonalakon 220-240 percet is késtek a szerelvények. A MÁV Vezérigazgatóságának ügyeletese azonban azt mondta a lap munkatársának, hogy szükség esetén a tejet és kenyeret szállító vagonokat a személyszállító kocsikhoz kapcsolva juttatják célba.

(folytatása következik!)
(A Népszabadság és a Hajdú-Bihari Napló vonatkozó cikkeit felhasználva írta B.T.)

2013. január 16., szerda

Az újvárosi zeneiskolából a Stuttgarti Operaházba


Interjú Rézműves Lajossal, balmazújvárosi trombitaművésszel, a stuttgarti Zeneművészeti Főiskola mesterszakos hallgatójával


A Bekton Ifjúsági Fúvószenekar évek óta hagyományosan adventi hangversennyel zárja az esztendőt. A decemberi koncert viszont különleges volt, hiszen 2012-ben ünnepelte fennállása 45. évfordulóját az együttes. A karácsony előtt néhány nappal megtartott rendezvény egyik legfelemelőbb momentuma Alexander Arutjunjan Asz-Dúr Trombitaversenyének bemutatása volt, amelyet Rézműves Lajos adott elő a zenekar kíséretében. A fiatalember a város egyik legtehetségesebb trombitása, aki talentumát a helyi zeneiskolában, Bekker Gyula karnagy mellett kezdte kibontakoztatni. Ma már a stuttgarti Zeneművészeti Főiskola (Hochschule für Musik und Darstellende Kunst) mesterszakos hallgatója, és ha idehaza van, nem hiányzik egyetlen zenekari próbáról sem. Érdemes végighallgatni az interjút, mert Arutjunjan darabjának nyitánya is felcsendül a beszélgetés során.



Az interjú a budapesti Civil Rádióban hangzott el 2013. január 10-én. A beszélgetés írott változata a következő napokban kerül fel az oldalra. 

2013. január 15., kedd

Napelemekkel faragna rezsikiadásain az önkormányzat


Megújuló energiaforrásokkal elégítené ki Balmazújváros önkormányzata legnagyobb intézményeinek költséges gáz és villamos áram igényét. A korszerűsítésre összesen 58 millió forintot nyert a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázatán a város.

Napelemekkel fűtik a jövőben a hivatalt
fotó: B.T.

A támogatás révén a polgármesteri hivatal és a művelődési ház energiaellátása újul meg a közeljövőben. A hivatal napelem telepeinek kialakítását 21 millió forinttal segíti a program, amelyet most másfél millió forintnyi önerővel kell kiegészítenie az önkormányzatnak, miután arra korábban már 1,9 millió forintot már elkülönített.

Megújuló energia gondoskodik a Veres Péter Művelődési Központ villamos áramellátásáról és fűtéséről is a jövőben. A rendszer kivitelezése 43 millió forintba kerül, ebből 36,5 milliót a KEOP pályázatán nyert a város. A településre eső önrész összege 6,5 millió lenne, de az önkormányzat erre a programra is biztosított már korábban közel félmillió forintot, így az önerő összege most 6 millió forint. A beruházás megvalósításához a saját forrást mindkét épület esetében az idei költségvetésből teremti elő Balmazújváros.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a helyi hő, hűtési és villamos energia kiváltására kiírt tenderén még 2011-ben vett részt az önkormányzat, a város két pályázata azonban átmeneti forráshiány miatt tartaléklistára került. A támogatás elnyeréséről tavaly december 14-én értesítették az önkormányzatot, így azok önerővel való kiegészítéséről már idei első testületi ülésén döntött a képviselő-testület.

(B.T.)