Interjú Rácz Sándorral, a König-Trade Balmazújvárostól búcsúzó trénerrel
Két év után távozik Rácz Sándor, az NB1/B keleti
csoportjában ezüstérmet szerző a König-Trade Balmazújváros vezetőedzője. Ahogyan arról elsőként hírt adtunk, helyét Füzesi Ferenc foglalja el a kispadon. A cikkben, amelyet a Hajdú-Bihari Napló és online kiadása, a haon.hu egyaránt átvett, arról is beszámoltunk, hogy a volt tréner nem tudta vállalni azt a fizikai igénybevételt, amit egy főállású szakvezetőtől a Nyíregyháza és Balmazújváros közötti ingázás
megkövetelne. Rácz Sándor portálunknak beszélt először kendőzetlenül a válásról, illetve arról a két évről, amelyet edzőként a csapat mellett töltött.
 |
| Rácz Sándor két évig irányította a csapatot fotó: ozdikc.hu |
Nehezen
sikerült Önt elérnem. Nyaralt vagy egészen más irányú elfoglaltságai voltak?
Pedagógus és
osztályfőnök is vagyok (Arany János Gimnázium, Nyíregyháza – a szerk.
megjegyzése), emellett érettségi vizsgán is elnököltem az elmúlt napokban, így
csak az esti órákban kapcsoltam be a telefonomat.
A tanév és a
kézilabdaidény is véget ért már. Melyik volt fárasztóbb és hosszabb?
A tanév
valamivel tovább tartott. A másodosztályú kézilabda-bajnokságban idén egy
csonkított bajnokságot rendeztek, hiszen csak tizenkét csapat indult a pontvadászatban.
Egy hónapja már, hogy befejeződött már az idény, amelynek végén pedig ezüstérmet vehették át a játékosok és a szakmai stáb tagjai. A nyári felkészülést azonban már nem Rácz Sándorral, hanem Füzesi Ferenc irányításával kezdi meg a
König-Trade Balmazújváros. Ön szeretett volna menni, vagy a klubvezetés kezdeményezte a váltást?
Lehetne azon
polemizálni, hogy ki mit mondott. Két évvel
ezelőtt úgy csaptam Király Sándor tenyerébe, hogy nálam egy csapat érésének
folyamata három évig tart. Az elsőben tanul a gárda. A második esztendőben azt
csinálja, amit az elsőben elsajátított. Játszani viszont csak a harmadik évben
fogja. Azt látni kell, hogy a csapattal szemben megnövekedtek az elvárások, ami
lehet, hogy egy főállású szakembert kíván. A vezetőknek elmondtam, hogy a
tanítványaim miatt fizikailag ennél több időt nem tudok a csapatra fordítani,
és azt is hozzátettem, hogy ha teljes értékű trénert szeretnének a csapat
mellé, akkor én azt elfogadom.
A klub nem
titkoltan a bajnoki címet és a feljutást tűzte ki maga elé célként. Ezek fényében
csalódás ez az ezüstérem?
A balmazújvárosi
csapat az NB II. negyedik helyéről küzdötte fel magát az NB1/B második helyére.
Az alakulat százalékban kifejezett teljesítése a két évvel ezelőtti 25
százalékról emelkedett az idei 72 százalékra. Más lapra tartozik, hogy
januárban mind a vezetők, mind pedig a játékosok részéről megjelent az elvárás:
nyerjük meg a bajnokságot. Egy valamire való edző és játékos mindig ennek
szellemében dolgozik, nem szeretne egyetlen mérkőzést sem elveszíteni. Joggal
merülhet fel a kérdés, hogy nem siettették-e ezt az érési folyamatot, amiről
beszéltem. Visszagondolva azokra a meccsekre, amelyeket nagyon tisztán nyert
meg a gárda, el kell fogadnom, hogy a csapat nem tudott 60 percig egyenletesen,
ugyanazon a magas színvonalon kézilabdázni.
.
Koraiak voltak
az élvonalról szőtt álmok?
Az én
olvasatomban igen. Még akkor is, ha jó szándékú, de olyan utólagos erősítések
történtek az együttesnél, amelyek már zavarták a finom szakmai munkát.
Tizennyolc játékosom volt, de nem tudtam mindenkit a csapatba nevezni.
Alkalmanként arra koncentráltam, hogy izzadjon meg valamennyi játékosom, mert
volt olyan kézilabdázó, aki csak heti egy edzésen vett részt. Így elmaradtak
azok a taktikai finomítások, amelyeket még el kellett volna végeznünk. A kudarcban
biztosan nekem is megvan a magam része, de a két szezon minden pillanatát, a
csapat kudarcait és sikereit egyaránt vállalom. Visszatérve az előző kérdésére:
be kell valljam, rosszul esik a második hely, mert egy rendkívül presszionált
állapot uralkodott a csapat körül, azaz minden áron meg kellett volna nyernünk
a bajnokságot. Sajnos ez a nagy nyomás sem pozitívan hatott az együttesre. Így
a Mezőkövesd (MKC), amely korábbi NB1-es sportdiplomáciai kapcsolatait is
mozgósította, megelőzött bennünket.
Ön is utalt már arra, hogy a téli holt idényben, valamint a tavasz elején összesen egy kezdő hetesre való
játékos érkezett az együtteshez. Lehet, hogy aránytalan mértékben nyúltak bele a keretbe?
Két év alatt 51
játékos fordult meg a kezem alatt. Ez sok, ennyire nincs szükség. Ennél
egyszerűsítettebb, eltökéltebb és szakmailag felépítettebb csapat kell. Voltak
szlovén, montenegrói, és más nációk kézilabdázói a vendégeink, akik azért
vettek részt próbaedzésen, tesztmérkőzésen, vagy akár készültek velünk hosszabb
ideig, hogy igazolják, tudnak nekünk segíteni a céljaink elérésében.
Mennyi beleszólása volt a játékosok kiválasztásába? Mert úgy veszem ki a szavaiból, hogy nem feltétlenül igazolta volna már le ezeket a kézilabdázókat.
Voltak
egyeztetések, tehát azt nem lehet mondani, hogy a fejem fölött történtek ezek
az intézkedések. Hogy mégis ennyi lett, az Király Sándor lehetőségeinek és
jobbító szándékának tudható be. De a menedzserek is megérik a pénzüket!
Megneszelnek egy hiteles és jó szándékú embert, ők pedig, mint a döglegyek,
megjelennek, és megpróbálnak mindenféle árucikkeket a klubra sózni. A végén még
a Gyöngyössel is belegabalyodtunk egy olyan diplomáciai sodrásba, amit a mai
napig próbálok megérteni. Ugyanakkor mások is felteszik azt a kérdést, hogy
miért volt erre szükség.
Mint az ismert, Doros Ákos,
Gúnya Péter és Sándor Roland érkezett a Heves megyeiektől. De beszéljünk egy
kicsit az eredményekről is. Öt alkalommal kapott ki az együttes ebben a pontvadászatban, a
Mezőkövesdtől oda-vissza. A debreceni vereség volt a legfájóbb ebben az
idényben?
Nem költözött be
velem a szerencse a Hódos csarnokba. Ebben a szezonban háromszor kaptunk ki egy
góllal. Fájt persze az MKC-től tavasszal elszenvedett vereség, de még fájóbb
volt az őszi találkozó. Akkor pontveszteség nélkül utaztunk a borsodiakhoz,
mégis megbicsaklottunk. Az áprilisi mérkőzés egy heroikus küzdelem volt.
Egészen másként alakult volna az eredmény, ha az ott megítélt és kimaradt hét
büntetőből legalább négyet értékesítünk. Kilencből csak két hétméterest dobtunk
be. Ilyet a kézilabdapályán én még nem is láttam! De ennél mélyebb okai is vannak,
hogy ezt a rangadót elveszítettük: nem fizikális indítékai voltak ennek a
vereségnek, hanem a két csapat érése közti különbség döntött. Nálunk nem voltak
olyan rutinos játékosok, akik szemrebbenés nélkül feldolgozzák azt, hogy idegen
környezetben játszanak. Úgy gondolom, hogy az a várakozás, az a presszió, ami a
csapatot nyomta, visszaütött. Nem tudták ezt a helyzetet feldolgozni. De ha már
itt tartunk, akkor mondjuk el, hogy a Kövesd úgy nyerte meg a bajnokságot, hogy
kéthetente odahaza 1000-1200 néző űzi-hajtja. Ezzel szemben mi hontalanok voltunk.
A hontalanság, ami 1999 óta jellemzi ezt az együttest, az ön számára meglehetősen különös és szokatlan érzés lehetett, hiszen mind Nyíregyházán, mind pedig Tiszavasváriban, ahonnan
König-Trade Balmazújvároshoz érkezett, igen komoly kultúrája van férfi
kézilabdának.
Nagyon nehéz
volt ezt feldolgozni. Reszkettem a hazai pálya „előnyétől”, hiszen elmentünk
Törökszentmiklósra, Békésre, ahol szinte a csilláron is lógtak az emberek, a
meccsen pedig mindig bennünket akartak megverni. Ebben a miliőben nagyon nehéz
meccseket nyerni és eredményesen szerepelni, ennek ellenére nekünk sikerült.
Majd pedig következett a soros hazai találkozó, ahol mi semmilyen hátsó
támogatást nem kaptunk, hiányzott ugyanis a hazai szurkolók bíztatása. Ha az
ellenfél hozott néhány harsányabb drukkert, akkor be is töltötték hangjukkal a
Hódos Imre Sportcsarnokot. A szurkolói bázist nem szabad figyelmen kívül hagyni
ebben a sportágban.
A bajnokság mellett a Magyar Kupában is szerepelt az együttes. Az egyik keserű vereséget Balassagyarmaton éppen ebben a sorozatban mérték a klubra. Ez különösen annak a ténynek a tükrében lehet fájó, hogy a Nógrád megyei csapat később a Kalocsát legyőzve a négyes döntőbe jutott a sorozatban, ahol aztán a negyedik helyen végzett.
Egy olyan
fázisban került sor erre a találkozóra, amikor több sérülés is sújtott
bennünket, a minden áron való győzni akarás pedig megbénította a csapatot.
Tisztában kell ugyanakkor azzal is lenni, hogy a balassagyarmati sportcsarnok
egy oroszlánbarlang. Ebben a közegben olyan játékosok mondtak csődöt, akik
addig a hátukon cipelték az együttest. Nem vallottunk szégyent, de utólag én
nem lovagolnék ezen. A Gyarmat ugyan megmutatta arcát a final fourban a nagyok
között, de a nógrádiak formája azt követően igen meredeken ívelt lefelé. Az,
hogy mi hogyan álltuk volna meg a helyünket a Pick-Szeged, MKB-Veszprém és a
Csurgó alkotta mezőnyben, egy másik kérdés, mint ahogy az is, hogy mit adott
volna ez a torna a Balmazújváros számára a bajnokság hátralévő részére.
Egy újságcikkben néhány éve azt írták, hogy Rácz Sándor a kézilabda Michelangelója. Tudjuk, hogy főállású tanárember,
vagyis egy pedagógiai érzékkel rendelkező, a kézilabdában is alkotó ember hírében áll.
Emlékszem erre
az újságcikkre. Arról van itt szó, hogy minden edző álmodik magának egy
kézilabdamodellt. Nekem is van egy ilyen elképzelésem. Úgy kell ezt elképzelni,
mint egy száraz fát, amit aztán fel kell öltöztetni, vagy egy faragatlan követ,
amit meg kell munkálni. Amikor az alkotás már hasonlít az én
kézilabdamodellemre, akkor van kész a mű. Van egy főhivatásom, amit szeretek,
és immár több évtizede művelek. Ha értelmes megkeresés érkezik, akkor azon
nyilvánvalóan elgondolkozom, és ha úgy ítélem meg, hogy érdemes belevágnom,
akkor el is fogom azt vállalni.
Ugye, láthatjuk az új balmazújvárosi sportcsarnokban?
Úgy köszöntem el
Király Sándortól, hogy remélem, tud nekem egy állóhelyet biztosítani a
B-középben. Azt mondta, hogy állóhelyet nem, mivel az nem lesz ebben a
csarnokban, de ülőhelyet mindig kapok. Ezek a gyerekek, akikhez két éven át
több mint négyszázszor utaztam Debrecenbe, mindig új erőt adtak nekem. Amikor
megérkeztem hozzájuk, az utazással járó fáradtság rögtön elmúlt, és úgy vélem,
nagyon színvonalas munkát végeztem velük. Ez a csapat, még ha létszámban nekem
nagy is, hozzám nőtt. Nem tudom levakarni magamról Balmazújváros
kézilabda-történelmének ezt a szeletét. Vállalom minden momentumát, sikereit és
kudarcait. Ha időm engedi, követni fogom a csapat eredményeit, akár a
helyszínen is.
