2013. május 24., péntek

Elkezdődött a stadionrekonstrukció Balmazújvárosban

Lehet, hogy osztályozóra kényszerül a Balmaz-Kamilla Gyógyfürdő labdarúgócsapata az NB II-ben, az együttes pályáját azonban már a hét elején felszántották. Hivatalosan viszont csak a mai, azaz május 24-ei rendkívüli testületi ülésen szavaztak a képviselők arról, hogy melyik cég végezheti a rekonstrukciót.

A pályát már felszántották
fotó: B.T.

Két nappal az utolsó bajnoki hazai bajnoki találkozó után már nyoma sem volt a kapuknak és a zöld fűnek a Sporttéren. Megkezdődött ugyanis a labdarúgópálya rekonstrukciója Balmazújvárosban. Mint ismeretes, a másodosztályú labdarúgócsapatot működtető Balmazújváros Sport Kft. sikeresen pályázott a társasági adókedvezmény (TAO) révén elnyerhető támogatásra. Ennek keretében újul meg a Sporttéren található centerpálya valamint a főlelátó. A Sport Kft. által lefolytatott közbeszerzései eljárás során három ajánlat érkezett. A három pályázóból kettőt nyilvánított érvényesnek a képviselő-testület, szerződést pedig a legalacsonyabb ajánlattal előálló Pharos 95 Kft-vel köt az önkormányzat. A dunavarsányi székhelyű cég bruttó 63 millió 800 ezer forintért vállalta a beruházást.

A pályát már annak ellenére felszántották, hogy elképzelhető, osztályozót kell játszania a klubnak az NB II-ben maradáshoz. A beruházás azonnali elindítását alighanem a júliusi bajnoki nyitány indokolja. Az új gyepszőnyeg lefektetése után a pálya egy hónapig még nem használható, így aligha bánkódott a klubvezetés, hogy a bajnokság 30. fordulóját előrehozva, május 1-jén rendezte a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ). Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy ha osztályozóra kényszerülne a tabellán jelenleg ötödik helyen álló újvárosi együttes, akkor bennmaradásért vívott hazai találkozó helyszíne az ugyancsak TAO-s támogatással megújult GÖCS-pálya lenne.

Az MLSZ TAO programja révén a beruházás 70 százaléka írható le a Sport Kft-t támogató vállalkozások adójából, ez az összeg már rendelkezésre áll. A maradék 30 százalékot kell a Sport Kft-ben kizárólagos tulajdonjoggal rendelkező önkormányzatnak előteremtenie. A Sporttéren található centerpálya összesen 50 millió, a főlelátó újjáépítése pedig mintegy 160 millió forintból valósulhat meg. A 600 fős új fedett tribün alatt öltözők és más kiszolgálóhelyiségek kapnak majd helyet.

Jövőre a túloldali lelátót szeretné korszerűsíteni az önkormányzat ugyancsak a TAO-s pályázat révén, de a tervek között a világítás kiépítésére is szerepel.


(B.T.)

2013. május 22., szerda

Átadták a város korszerűsített egészségügyi szakellátóját

Átadták a korszerűsített és bővített egészségügyi szakellátót Balmazújvárosban. A komplexumot közel 200 millió forint értékben szerelték fel a legmodernebb orvostechnológiai eszközökkel.

Kívül és belül egyaránt megújult a régi orvosi rendelő
fotó: B.T.

A beruházást 537 millió forinttal támogatta az Európai Unió ás a magyar állam - mondta el a megnyitóünnepségen Tiba István (Fidesz), a város polgármestere. A fejlesztéseknek köszönhetően a térség legmodernebb járóbeteg-ellátó centruma jött létre. 

A ceremónián részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is, aki hangsúlyozta, hogy az egészségügyi kormányzat a gyógyítás folyamatát a háziorvosi hálózaton, a járóbeteg-ellátáson, az egynapos ellátáson és a progresszív betegellátást jelentő fekvőbeteg-ellátáson keresztül képzeli el. A miniszter fontos célnak nevezte, hogy minél kevesebb időt kelljen a betegeknek kórházban tölteniük, és kiemelte a megelőzés fontosságát is.

Balog Zoltán szerint példamutató a balmazújvárosi kistérség egészségügyi központjának kialakítása. Külön kiemelte a telemedicina rendszerét. Ez azért jelentős fejlesztés, így az államtitkár, mert a 25 kilométerre fekvő Debrecen tömegközlekedéssel több mint egy óra alatt közelíthető csak meg. A telemedicina viszont biztosítja, hogy adott esetben az elküldött adatok alapján a távoli orvos szakvéleménye a beteg utaztatása nélkül eljusson a kezelőorvosához.

A projekt keretében közel 200 millió forint értékben 80 új orvosi műszerrel, például a környéken egyedülálló direkt röntgen készülékkel, valamint orvosdiagnosztikai berendezésekkel szerelték fel a felújított szakellátót. A rendelőközpont orvostechnológiai korszerűsítése mellett hat új szakrendelőt integráltak a járóbeteg-centrumba, ezáltal valamennyi szakrendelés egy helyen érhető el a városban.

(B.T.)

2013. május 21., kedd

Arcátlan tyúktolvajok a Daruban


Újabb nagy felzúdulást kiváltó bűncselekmény történt Balmazújvárosban, a Daruban. Egy idős hölgy tyúkjait lopták el a nagyobbik balmazújvárosi szegregátumban élő fiatalok. Az állatok fejét kapával vágták le a tolvajok.


A szemtanúk segítségével fogták el a tetteseket
fotó: B.T.

A négy férfi megvárta, míg a hölgy elhagyja otthonát. Elmondása szerint illedelmesen üdvözölték is az elkövetők, noha akkor még nem tudta, hogy a tyúktolvajok köszönését fogadta. A helyi szegregátumban élő négy fiatalember ezt követően a kerítésen átmászva jutott be a tyúkudvarba, ahol az ott tárolt kapával ütöttek le két tyúkot.

A lopásnak azonban több szemtanúja is akadt. Az egyik ismerős rögtön értesítette a hölgyet a lopásról, de mire a rendőrség a helyszínre érkezett, az elkövetőknek már nyoma sem volt. A négy tettes (három fiatalkorú és egy tizennyolc éves felnőtt) elfogásában a Daruban élő gyerekek is segédkeztek, miután ők felismerték az elkövetőket. Ezt követően a rendőrök a lakóhelyükön keresték fel a tolvajokat, ahol megtalálták az eltulajdonított tyúkok maradványait is. Az elkövetők ellen, akiknek a hírek szerint nem ez volt az első ilyen bűncselekményük, eljárást indított a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság.


(B.T.)

2013. május 3., péntek

A Szántó-Kovács utcaiak visszakérték utcájuk régi nevét


A Tudományos Akadémia szerint Szabó Ervin és Pokrócz Ferenc is maradhat


Újabb balmazújvárosi utca lakosai bírálták felül a település képviselő-testületének döntését. A Szántó-Kovács János utcában élők kezdeményezték áprilisban, hogy az Erkel Ferencre átnevezett utcájuk kapja vissza régi nevét.

Mint azt már megírtuk, a képviselő-testület februárban határozott tizennégy másik mellett a Szántó-Kovács János utca átkereszteléséről, amely új nevét Erkel Ferenc zeneszerzőről, a Himnusz megzenésítőjéről kapta. A lakók azonban nem fogadták a névváltozást. Hasonlóan a Rózsa Ferenc utca lakosaihoz a Szántó-Kovács utcában élők is nekiláttak az aláírások gyűjtésének. Az íveket a kérelem mellé csatolva eljuttatták az önkormányzathoz, a képviselők pedig április 11-ei rendkívüli ülésükön sürgősséggel vették napirendre, és tárgyalták az indítványt. A kérelmet nyolc igen, egy nem és két tartózkodás mellett támogatta a testület.

Szántó-Kovács János 1852-ben született, hódmezővásárhelyi földmunkás volt, a magyar agrárszocializmus első számú alakja, vezetője. 1908-as halálát követően emlékét a dél-alföldi városban általános iskola őrzi, Orosházán pedig a múzeumot nevezték el róla.

Ismert, hogy korábban a Rózsa Ferenc utca lakói sem értettek egyet az utcanevük megváltoztatásával (a Rózsa Ferenc utca nevét Mihalkó János utcára változtatták). A lakosok beadványukban azt kérték, hogy ha már meg kell változtatni az utcájuk nevét, akkor azt Rózsa utcára kereszteljék át.


Az MTA Szabó Ervin és Pokrócz Ferenc mellett foglalt állást


A képviselő-testület február 21-én három utca esetében a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalását kérte. Az MTA sem a Szabó Ervin, sem a Pokrócz Ferenc utca átnevezését nem javasolta, így ezek az utcák megtarthatják neveiket. Pokrócz egyébként a város történelméhez szorosan kapcsolódó személyiség, aki Balmazújváros agrárszocialista mozgalmának vezetője, majd pedig az Országos Földművelő Párt elnöke volt. Kérdéses volt korábban az ugyancsak újvárosi születésű Rokon Tóth Sáráról elnevezett közterület elnevezése is. Az egykori feminista aktivistáról elnevezett utca végül megtarthatta nevét, noha annak átkeresztelését korábban szintén javasolták.

Az akadémiai állásfoglalás után változik viszont a Darvas József utca neve, mégpedig a korábbi javaslatnak megfelelően a továbbiakban Kuruc utcának hívják.


Bizottság javasolt


A képviselő-testület február 8-ai ülésén rég nem látott vita alakult ki a városatyák között az új utcanevek miatt. Koroknai Imre (Fidesz) alpolgármester ezért egy bizottság felállítását javasolta, amely következő közgyűlésre tette meg javaslatait. 

A közterületek átnevezését az Országgyűlés által 2011-ben elfogadott törvény tette szükségessé. A parlament döntése szerint közterület, közintézmény, sajtótermék, civil szervezet, de még cég sem viselheti olyan személy nevét, akinek a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerben vezető szerepet töltött be.

(B.T.)

2013. április 19., péntek

"Hazátlanok vagyunk"

A König-Trade Balmazújváros debreceni albérletében már az NB1-re készül


Balmazújváros férfi kézilabdacsapata a bajnoki címért verseng az NB1/B-ben. A König - Trade Balmazújváros szombaton sokat tehet céljai elérése érdekében, hiszen a listavezető Mezőkövesdet fogadja a debreceni Hódos Imre sportcsarnokban. Miután a csapat 1999 óta albérletben játszik, az önkormányzat által fenntartott városi médiumokban csak marginális szereplőnek számítanak. Az egyesület ambiciózus terveket fogalmazott meg erre az idényre: bajnokként, NB1-es klubként szeretne az új sportcsarnokba hazaköltözni. A fontos mérkőzés előtt szerdán látogattam el a csapat edzésére, ahol Király Sándor elnökkel, Rácz Sándor edzővel és Mateo Diorisszal, a klub dominikai válogatott szélsőjével beszélgettem a rendezvénycsarnokról, a csapatról és természetesen a hétvégi rangadóról. 
Az összeállítás az alábbi videóra kattintva érhető el!




2013. április 5., péntek

Ingatlanokat veszélyeztet a szennyvíz Balmazújvárosban


Közleményben kérik a balmazújvárosiakat az illegális rákötések felszámolására


Nincs krízishelyzet Balmazújvárosban, de a csapadékos időjárás hatására duplájára emelkedett szennyvízmennyiség átemelésére plusz szivattyúkat kellett bevetni – írja közleményében Veres Margit, Balmazújváros Védelmi Bizottságának elnöke. A településen harmadfokú belvízvédelmi készültség van érvényben.

Harmadfokú a belvízvédelmi készültség
fotó: B.T.

A nagyobb folyók mentén az árvíz, Balmazújváros területén pedig a belvíz okoz nagy problémákat. A húsvéti ünnepek alatt 30 milliméter csapadékot vezettek el város területéről. A legnagyobb problémát azonban az okozza, hogy a városlakók egy része a csapadékot is szennyvízhálózatba engedi, így napok óta a szokásos mennyiség duplája érkezik a szennyvíztisztító telepre, amellyel a rendszer már nem boldogul. A védelmi bizottság elnökének közleményéből kiderül, hogy a legtöbb probléma a Bercsényi utcán adódott, ahol a megnövekedett „szennyvízmennyiség” miatt egy plusz szivattyút vetettek be a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatok Vízmű Zrt. munkatársai, amelynek segítségével közel 6000 liter  híg szennyvizet engedtek ki tárolóból a Kadarcs-Karácsonyfoki csatornába.

Információink szerint a környezetvédelmi hatóság munkatársai a napokban már vizsgálódtak városban, mert félő volt, hogy a szennyvíz elönti az egyik balmazújvárosi ingatlan udvarát. Az önkormányzat az illegális csapadékvíz-bekötések miatt feljelentést fontolgat ismeretlen tettes ellen, emellett átfogó ellenőrzéseket is tervez, a szabálytalankodókat pedig pénzbírsággal sújtanák.

A tartós esőzések okozta megnövekedett szennyvíztömeg nem először okoz fennakadást a városban. 2010 júniusában a lehulló nagy mennyiségű eső ugyancsak hasonló állapotokat idézett elő. Az önkormányzat akkor az ellenőrzések után felszólította a lakosságot az illegális bekötések felszámolására, úgy tűnik azonban, a kérésnek akkor nem mindenki tett eleget.

A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) tájékoztatása szerint harmadfokú belvízvédelmi készültség van érvényben Balmazújváros területén, a település a belvíztől közepesen veszélyeztetett térségek közé tartozik. A Nagy-Szík már hetek óta teljes egészében víz alatt áll. Miután az áradó Hortobágy-Berettyón lezárták a folyóba torkolló csatornák zsilipeit, a már telítődött kanálisok több helyütt is kiléptek medrükből. Egy újabb csapadékos periódus így komoly gondokat okozhatna a településen.

(B.T.) 

2013. április 4., csütörtök

Fatolvajokat fogtak a rendőrök

Tegnap ismét fatolvajokat fogtak a rendőrök Balmazújvárosban. A gyanúsítottakat a kapitányságon állították elő.

A rendőrségen állították elő a tolvajokat
fotó: B. T.

Három fatolvajt vett őrizetbe a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság. A járőrök a város külterületén igazoltattak tegnap délelőtt három férfit, akik nem tudtak elszámolni a náluk lévő fa eredetéről. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a fát a Hortobágyi Nemzeti Park területéhez tartozó úgynevezett Epres erdőből vágták ki. A három balmazújvárosi férfit a járőrök előállították a kapitányságra, ahol meghallgatásukat követően őrizetbe vették őket.


(B.T.)