A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2012. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2012. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 2., szerda

Most nem nyert pénzt az ÖNHIKI pályázaton Balmazújváros


Ezúttal nem jutott pénz Balmazújvárosnak az Önhibájukon Kívül Hátrányos Helyzetű Települések (ÖNHIKI) önkormányzatai számára kiírt pályázaton. A 2012-es támogatások a második és harmadik üteméről egyszerre határozott december közepén a belügy- és a nemzetgazdasági miniszter.

Ezúttal nem jutott pénz a városnak
fotó: B.T.

A támogatásért 2012. szeptember 10-ig lehetett a pályázni a Magyar Államkincstárnál. Pintér Sándor és Matolcsy György tárcáinak döntése értelmében a második és harmadik ütemben összesen 2 milliárd 580 millió forint jutott Hajdú-Bihar megye 71 települése számára. Balmazújváros ezúttal eredménytelenül pályázott. Ebben az ütemben a legtöbbet, mintegy 240 millió forintot Berettyóújfalu harcolt ki magának, de nem járt rosszul Kaba sem, ahová 101 millió forint érkezett az év végén. A környező települések közül Hajdúböszörmény 103 millió forinttal gazdagodott, Hajdúnánás 89 millióval, Tiszacsege 41 millióval, de Hortobágy községe is 46 millió forintnak örülhetett. Nagyhegyes és Hajdúszoboszló évek óta pozitív mérleggel zárja költségvetését, így ez a két település nem vehet részt az ÖNHIKI kiírásain.

Balmazújváros az elmúlt években rendre eredményesen pályázott az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok számára létrehozott pénzügyi alapnál. A 2012-es év első ütemében 116 millió 472 ezer forintot kapott a város, ami megyei viszonylatban a második legnagyobb összegnek számított. De 2011-es évben is az ÖNHIKI három kiírásából kétszer jutott a költségvetéshez mérten jelentős bevételhez a város: az első ütemben 101 millió 862 ezer, a másodikban pedig kereken 60 milliós támogatást könyvelhetett el a település.

(B.T.)

2012. december 23., vasárnap

Megkezdődnek a parkolási díj bevezetésének előkészületei

A 2012-es esztendőt értékelte Dr. Tiba István


Nehéz, de összességében sikeres évet zárt 2012-ben Balmazújváros - mondta dr. Tiba István polgármester évértékelő interjújában. A város költségvetési egyensúlyának fenntartása érdekében a magánszemélyek kommunális adójának emelésére kényszerült az önkormányzat. Érkezett továbbá az ebrendészeti hozzájárulás is, amely ugyancsak a háztartások költségeit növelte. Ezalatt persze formálódott, gyarapodott is a város. Átadták többek között a felújított strandfürdőt és az Ifjúsági Házat. Dr. Tiba István polgármester értékelte a mögöttünk hagyott esztendőt.
A beszélgetés az alábbi videóra kattintva hallgatható meg.



(B.T)

2012. december 19., szerda

"Remélem, te hozod az aranyat!"

Interjú dr. Magyar Zoltánnal, a Magyar Torna Szövetség elnökével


December 13-án ünnepelte 59. születésnapját Dr. Magyar Zoltán, a Magyar Tornász Szövetség elnöke, aki a legnagyobb ajándékot sportvezetőként már megkapta, hiszen Berki Krisztián lólengésben idén a londoni játékokon olimpiai bajnoki címet szerzett. Ráadásul ugyanazon a szeren, mint amelyikben ő maga 1976-ban a montreali és 1980-ban a moszkvai játékokon is a dobogó tetejére állhatott. Moszkvából még ma is elevenen él benne egy emlék: egy magas rangú sportdiplomata a lólengés döntője előtt odament hozzá, és azt mondta neki, "remélem, te hozod az aranyat!". Többek között a nyomás miatt döntött úgy, hogy a moszkvai játékok után visszavonul. Dr. Magyar Zoltán, aki a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöki tisztségét is betölti, nem csak a mögöttünk hagyott esztendőt értékelte, hanem pályájáról valamint a tornasport jelenéről és jövőjéről beszélt.



(Az interjú a budapesti Civil Rádióban hangzott el.)