Állj, vagy lövök! Tényleg háborúra készül Izrael?

Egyre több az arra utaló jel, hogy Izrael hamarosan csapást mér Irán atomerőműveire, akár még az amerikai választásokat megelőzően. Egy izraeli miniszter szerint a kormány már a következményekkel is kalkulál: Jeruzsálem relatíve rövid háborúval és minimális veszteségekkel számol. Eközben a zsidó államban már a gázmaszkokat osztják és óvóhelyeket tesztelik. A látszat azonban csal: az utolsó szó joga továbbra is az Egyesült Államokat illeti.

Leon Panetta védelmi miniszter és Ehud
Barak izraeli kollégája Askelonban Fotó: zimbio.com 

Moshe Tiomkin szerint Tel-Aviv készen áll. Izrael második legnagyobb városának biztonságért felelős hivatalának főnöke az egyik izraeli újságot büszkén tájékoztatta, hogy a megszorítások ellenére is a zsidó állam 4 millió Eurót költött arra, hogy 240 óvóhelyet újítson fel. A következő hetekben pedig további ötven olyan földalatti pince nevét és címét teszik közzé, amelyik toalettel és folyó vízzel ellátott.

Doron és felesége, Rona már több háborút átéltek. Az informatikus férfi pontosan emlékszik arra, amikor édesapja a 80-as években, az első libanoni háború idején elment a háborúba. Később, az Öbölháború idején egy földalatti bunkerben húzta meg magát szüleivel és testvéreivel a felettük záporozó iraki rakéták elől. „A háborúhoz nem lehet hozzászokni. A sebeket azóta is magunkon viseljük” – mondja ezt a felesége. „Számomra egyértelmű, hogy Benjamin Netanjahu komolyan gondolja a háborút. És ez el fog jönni” – latolgatja az esélyeket a die Welt újságírójának a férj.

Tény, az izraeli kormányzat egyre intenzívebben foglalkozik az iráni atomerőművek elleni megelőző katonai akció lehetőségével. Matan Vilnai, a nemrégiben távozó polgári védelemért felelős védelmi miniszter egy helyi lapnak adott nyilatkozatában beszélt kormánya terveiről, becsléseiről. Eszerint harmincnapos háborúval és mintegy ötszáz fős izraeli veszteséggel számolnak, ha az országban becsapódó rakéták száma eléri napi százat – írja a der Spiegel a Maavrat című lapra hivatkozva. „Hisztériára azonban semmi ok: a polgári védelem még sosem volt ilyen jól felkészített állapotban” – nyilatkozta Vilnai, akinek helyére Avi Dichter érkezett, aki korábban a belbiztonsági szolgálat vezetője volt.

Nekünk is jár az atom!

Irán atomprogramját napjaink egyik legfenyegetőbb jelenségeként kísérik figyelemmel nemcsak a zsidó államban, hanem szerte a világon. Noha Teherán az elmúlt években az elsősorban a nyugat felől érkező diplomáciai támadások kereszttüzében állt, a nemzetközi közösség egységesen egyszer sem tudott felépni. Jól mutatja ezt az Európai Unió által kivetett olajembargó példája: Alig jelentették be Brüsszelben, hogy amíg Teherán nem áll el a sokat kritizált atomprogramjától, addig az uniós tagállamok nem vásárolnak több iráni olajt – kivéve Olaszországot, amely az iráni adósság fejében továbbra is fogadta az országból érkező tankereket. Kína és Oroszország viszont rögtön tájékoztatta a perzsa államot, hogy a készleten lévő nyersanyagfelesleget azonnal kész felvásárolni. Sikert – még ha időlegesen is – csak a 2010-ben kibertérben kezdett hadviselés hozott. Ekkor a világháló segítségével jutattak számítógépes vírust a nukleáris létesítményekbe. A Stuxnet névre keresztelt féreg, amelynek kifejlesztésére a New York Times közlése szerint maga Barack Obama adott felhatalmazást, tizennyolc hónappal, de egyes, a lap által megkérdezett fejlesztők szerint akár két évvel is visszavetette a teheráni atomfejlesztést. 2011-ben pedig merényletben hunyt el több, az iráni nukleárisprogramon dolgozó mérnök is, akiknek haláláért Ahmedinezsád elnök az izraeli titkosszolgálatot teszi felelőssé.

A kutatások és a dúsítás a hátráltató tényezők ellenére sem álltak le. De jelenlegi ismereteink szerint Iránnak még időre van szüksége, hogy programját befejezze. Panetta, az USA védelmi minisztere még legalább egy évre becsüli azt az időt, míg a katonai fegyverként használható 90 százalékos szintet elérik a perzsa mérnökök. A hordozóeszköz kifejlesztése pedig további két-három esztendőt vehet igénybe.

Az iráni elnök a nathani urándúsítóban Fotó: spiegel.de/AP

A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) már tavaly novemberben arra figyelmeztetett, hogy számos olyan jelet lát, amely arra enged következtetni, hogy Irán atomprogramja nem csak békés célokat szolgál, hanem nukleáris fegyver előállítására is törekszik. Az Unió és az Egyesült Államok nem Irán atomenergiához való jogát vitatja, de azt követeli, bizonyítsa hitelt érdemlően, hogy a nukleáris erőforrást nem katonai célokra kívánja használni. Ez a mai napig nem történt meg. A feltételezéseket csak erősítik azok a teheráni lépések, amelyek következtében az urándúsítás nem az Atomenergia-ügynökség munkatársainak kontrollja alatt folyik.

A megelőző csapás logikája

Ahmadinezsád államfő több ízben is Izrael megsemmisítéséről beszélt. Legutóbb éppen csütörtökön, annak apropóján, hogy a zsidó államban a sajtó immár nem évek vagy hónapok távlatában, hanem hetekben méri egy lehetséges megelőző csapás idejét. Az emellett többször kiálló Benjamin Netanjahu kormányfő és Ehud Barak védelmi miniszter már azzal az eshetőséggel is számol, hogy akár már az amerikai választásokat megelőzően hadba lép a perzsa állam ellen. Ezt még a múlt hétvégén közölte a Financial Times. De vajon miért lehet olyan sürgős Izrael számára, hogy a következő hetekben komolyan mérlegelje egy katonai akció lehetőségét?

Netanjahu és Barak úgy látja, a tárgyalók már megtették, amit lehetett. Fenyegetéssel és szankciókkal eredményt nem sikerült elérni, sőt inkább Izrael egzisztenciális fenyegetettsége növekedett. Az IAEA májusban publikált jelentése szerint az iráni erőművekben a 3,5 százalékos dúsított Urán mértéke eléri 6197 kg-ot. De Teherán már mintegy 145,5 kilogrammnyi 20 százalékosan dúsított fűtőanyaggal is rendelkezik. A szakértők szerint ez az érték jelenti a küszöböt, innen ugyanis már viszonylag gyorsan elérhető az atomtöltet készítéséhez szükséges 90 százalékra dúsított szint. Egyes kormánytagok megnyilatkozásaiból egyértelműen az olvasható ki, hogy szilárd elhatározás fogalmazódott meg bennük: addig kell cselekedni, amíg még lehet. Úgy vélik, az atomprogramot katonai erővel kell leállítani, a hadművelet pedig már a következő hetekben, akár a novemberi amerikai választásokat megelőzően is elindítható. Izrael számára ugyanis az elképzelhetetlen, hogy iráni atombombával a közelében létezzen.

Izrael 1948 óta íródó történelme során az atomfegyvernek való kitettségét mindig kritikusan szemlélte, és erővel számolta fel azt. 1981-ben az iraki Osirak atomerőműve ellen intézett légitámadást, míg öt évvel ezelőtt pedig Szíriában egy észak-koreai segítséggel épülő atomreaktort bombázott le. Ezúttal viszont jóval nagyobb kihívást jelentene egy támadás, hiszen – ellentétben Irakkal – a felszín alatt folyik a dúsítás, a létesítmények pedig egymástól távol találhatóak.

A távolság miatt a bombázókat a levegőben
kellene tankolni grafika: temi.repubblica.it

Irán többször jelezte, hogy támadás esetén válaszcsapásra számíthat Izrael. A zsidó állam ennek megfelelően készül az esetleges fegyveres konfliktusra. Tel-Avivban hiánycikknek számít a gázálarc, a légvédelmi szirénákat tesztelik, miközben újabb és újabb óvóhelyeket adnak át. Izraelnek azonban többfrontos háborúra kellene berendezkednie, ha légicsapásokra szánná el magát, ugyanis rakétatámadásra számíthat a Gázai-övezet markáns szervezetétől, a Hamásztól valamint Libanonból is, ahol a Hezbollah milíciája Irán előretolt bástyájaként működik. Izraelben abból indulnak ki, hogy a palesztin területeken mintegy 10 ezer, a Hezbollah kezén viszont 50 ezres nagyságrendben is lehet robbanótöltet, ezek pedig Tel-Avivot is képesek elérni. Az izraeli rakétapajzs viszont ennek csak egy részét képes elhárítani, ezért egyes városokat, így például a Tel-Aviv metropoliszát is mobil légvédelmi állásokkal erősítik meg.

Ha a háború esélyeit latolgatjuk, akkor nem hagyhatók figyelmen kívül az Izrael állam veszélyeztetettségét fokozó olyan tényezők, mint a szíriai polgárháború fejleményei és a damaszkuszi hadsereg által birtokolt vegyi fegyverek jelentős mennyisége vagy a Sínai-félsziget stabilitásának megbomlása a több mint harminc áldozatot követelő merénylet következtében, valamint a félsziget túloldalán fekvő arab ország, Egyiptom bizonytalan belpolitikai helyzete. Ezek mindegyike komolyan befolyásolhatja, mennyi figyelem és erő összpontosulhat egy esetleges Irán ellen folytatott hadjáratra.

Az aduász az Egyesült Államok kezében

A tehermegosztásban a zsidó állam segítségére siethet a legszorosabb szövetséges, Washington. Szerepe a precíziós műholdas felderítésben, de még inkább olyan repülőgépek rendelkezésre bocsátásában lehet, amelyek közreműködésével a levegőben is megtankolhatók az izraeli F-16-os harci bombázók, amire a nagy távolság miatt lehet szüksége a zsidó állam légierejének. A feladat önálló kivitelezése viszont az izraeli haderő képességeinek határait feszegetné, ily módon pedig rendkívül kockázatos vállalkozás lenne, kudarc esetén pedig beláthatatlan következményekkel járna nem csak Izraelre nézve, hanem az egész térség hatalmi viszonyait is tekintve. Ezt a logikát követve pedig nehezen elképzelhető, hogy a közel-keleti olajt illetően jelentős befolyással rendelkező Amerikai Egyesült Államok jóváhagyása, hovatovább támogató keze nélkül komoly hadműveletekbe kezdene Izrael Irán ellenében. A helyzet tehát alapos mérlegelést kíván a felek részéről, amelyhez elengedhetetlen Jeruzsálem és Washington érdekinek közeledése és annak a „vörös vonalnak” a határozott definiálása, amelynek átlépése közös fellépésre késztetheti a feleket.

A washingtoni adminisztráció továbbra is bízik a titkos diplomáciai egyeztetésekben, illetve abban, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott szankciók révén mégis képesek lehetnek Iránt legalább az együttműködésre rábírni. Az Egyesült Államok többször kifejtette, hogy számukra szintén elfogadhatatlan volna, ha Teherán atomfegyverhez jutna. Ez akár a „sajnálattal, de tudomásul vettük” értelmezést, de akár az Afganisztánban már bevetett földalatti bunkerek bombázásához szükséges eszközök újbóli használatát is jelentheti. bár Obama elnök, elődjéhez, George W. Bush-hoz hasonlóan figyelmeztetett arra, hogy „minden lehetőség az asztalon van”, de azért árulkodóak a tengerentúli hangok is. Aligha véletlen, hogy a védelmi miniszter, Leon Panetta – aki egyébként augusztus elején járt Izraelben – kedden tartott sajtótájékoztatóján is önmérsékletre intette Izraelt, és kifejtette, hogy szerinte megfelelő szankciókkal még meggyőzhető Irán. Egyetértés azonban nemhogy a szövetségesek, de az izraeli kormány és a legfelsőbb katonai vezetés között sincs. Benny Ganz tábornok szerint a támadás szükség esetén lehetséges, de tekintettel annak beláthatatlan következményeire, nem javasolja. Egy tegnapi hír szerint pedig Simon Peresz államfő sem állt ki a háborús tervek mellett.

Az USA vonakodásának oka lehet az ország új védelmi stratégiájának év eleji deklarálása is. Ennek értelmében hadsereg létszámát a következő években több ezer fővel csökkentik, a költségvetését pedig 450 milliárd dollárral vágták vissza. Az átszervezés miatt lényegében csak egy nagyobb háborút képes vívni a világ legütőképesebb hadereje, amelynek jelentős része még ma is Irakban van lekötve.

Amíg az iraki bevonulásban fontos szerepet játszott az ottani olajkészlet feletti befolyás átvétele, most talán éppen ez az ok, ami miatt egyelőre távol tartja magát a Washington Teherántól. Egészen konkrétan arról lehet szó, hogy az Obama-adminisztráció tart a gazdasági krízistől is, amelyből az USA éppen kilábalni látszik. Szaúd-Arábia mint az amerikaiak fő olajexportőre nemrégiben nyitott meg két olyan vezetéket, amely az iráni hadihajók által ellenőrzött Hormuzi-szoroson halad át. A háború következtében kieső iráni kitermelést – amely a második legjelentősebb a világon – viszont nemigen lehetne más forrásokból pótolni, ez pedig olyan olajárrobbanást hozhatna, mint 1973-79-es időszak válsága.

Iráni forradalmi gárdisták járőröznek a Hormuzi-
szorosban egy amerikai tanker körül fotó: spiegel.de/AP

Jól látható tehát, hogy a katonai beavatkozás idejét és módját az Egyesült Államok kívánja meghatározni, ami semmi esetre sem történhet a novemberi választásokat megelőzően. Jeruzsálem viszont éppen a kampány finisében látja a legnagyobb esélyt arra, hogy a „Nagy Testvér” haderejét lépésre kényszerítse, legalább mint biztosító fedezék, de még inkább cselekvő szövetségesként. Ahhoz, hogy az Egyesült Államok tekintélyének, hitelességének, de mindenekelőtt régiós érdekei további csorbulásának gátat szabjon, előbb-utóbb kénytelen lesz fegyvert ragadni – amennyiben a szankciók a jövő évben nem hoznak áttörést. Hacsak addig Izrael egyedül bele nem vág önállóan egy katonai akcióba, ezzel a bizonytalan kimenetelű vállalkozással azonban saját létét is kockáztatná. Tekintettel az egzisztenciális fenyegetettségre a semmittevés ugyanezzel a veszéllyel járna. Izrael tehát a 22-es csapdájában toporog.

A bomba mint zsarolási eszköz

Benjamin Netanjahu az iráni atomprogram kapcsán második Holokausztot emleget. Kérdés, hogy a kirívóan izraelellenes retorika valójában csak Ahmedinezsád politikájának populista terméke, vagy pedig komolyan veendő fenyegetésként kell értelmezni.  Ha valóban atombombán dolgozik az iszlám köztársaság, akkor az komoly zsarolási potenciál lehet Teherán kezében. Ez azonban tovább fokozhatná a Közel-Kelet jelenleg is meglehetősen instabil állapotát, mi több újabb, kontrollálhatatlan nukleáris fegyverkezési versenybe kényszerítené a térség államait, ami a globális stabilitást ingatná meg. Ezzel pedig az atomsorompó-egyezmény, amely ma – akárhogy is nézzük – világunk legstabilabb tartóoszlopa, rögvest papírfecnivé válna, ami újabb drámai csapást hozhat a civilizációnkra.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * 

Irán 1968-ban írta alá az Atomsorompó egyezményt, amelynek értelmében kizárólag a nukleáris energia békés felhasználása engedélyezett. A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (AIEA) feladata a szerződésben foglaltak betartásának ellenőrzése. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa először 2006. július 31-én szólította fel Teheránt az urándúsítás leállítására.                                

Izrael széleskörű vélekedés szerint rendelkezik atomfegyverrel, noha ezt sohasem ismerte el. A zsidó állam nem tagja az Atomsorompó egyezménynek.

Szíria: Megszólalt az elnök!

Továbbra sincs politikai megoldás az eszkalálódó krízisre

Ragaszkodik hatalmához Bassar El-Aszad – derült ki abból az exkluzív interjúból, amelyet a német ARD-nek adott a polgárháború sújtotta Szíria elnöke. Eközben hétfőn ismét Damaszkuszban tárgyalt Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottja, ám a fegyverek továbbra sem nyugszanak az országban.

Aszad az ARD újságírójának nyilatkozik Fotó: DPA/ARD

Ritkán mutatkozik nyugati médiumban Basar El-Aszad, azonban vasárnap az egyik német közszolgálati televíziónak nyilatkozott a hatalmáért egyre elkeseredettebb harcot vívó vezető. Bár lemondását mind többen követelik nem csak Szíriában, hanem világszerte is, az arab ország elnöke a távozásról hallani sem akar. Az ARD-n sugárzott interjúban az ezt firtató kérdésre azt felelte, hogy egy elnök nem menekülhet el a nemzetet érintő kihívások elől, és Szíria most kétségkívül ilyen jelentős feladat előtt áll. „Ilyen kiélezett szituációban viszont csak addig maradhat egy elnök hivatalában, amíg a nyilvánosság támogatottságát élvezi. Arról, hogy mennem kell-e a hatalomból, nem más állam- és kormányfők határoznak, hanem kizárólag a szír nép dönthet választások alkalmával”. Aszad úgy véli, hogy bár az Egyesült Államok, a nyugat valamint számtalan középhatalom sem támogatja, az ország polgárainak többsége továbbra is kiáll mellette. „Pontos számokat és százalékokat nem tudok mondani. De a hivatalomat ilyen körülmények között a lakosság támogatása nélkül bizonyosan nem tudtam volna megőrizni” – mondta Thomas Todenhöfernek, a televízió újságírójának.

Szíriában közel másfél éve dúlnak véres harcok. Már több mint 17 ezren haltak meg az összecsapásokban, ebből 12 ezren civilek voltak. Miközben az ellenzékiek Aszadot teszik felelőssé az ártatlan polgári lakosság haláláért, ő azt mondja, mielőtt az elkövetőkről beszélnénk, előbb az áldozatok valódi kilétét kell azonosítani. Azt állítja, hogy az áldozatok többsége a kormányt támogatta. A harcok kitörése óta Szíriában feltáróbizottság működik, amely az országban elkövetett valamennyi merényletnek kivizsgál. „A testület megállapításai szerint az áldozatok többsége az Al-Kaida és extrémisták fegyvereinek esett áldozatául. De ha az elhunytakról beszélünk, akkor azt kell mondanunk, hogy a lázadók több katonát öltek meg, mint civilt”. Az újságíró kérdésére azt is elárulja, hogy amelyik katonáról bebizonyosodott, hogy felelős ártatlanok haláláért, azt bíróságon vonták felelősségre tetteiért.

Szíria grafika: kurdmania.com

Egy hónapja került nyilvánosságra az ENSZ jelentése, amely szerint gyerekeket kínoztak és használtak élő pajzsként Szíriában. A beszámoló szerint a hadsereg katonái Hulában tankokra kötözték a fiúkat, hogy így tántorítsák el az ellenzékieket – akiket Aszad terroristának nevez – attól, hogy tüzet nyissanak a járművekre. Bár megjegyzendő, hogy arról is szó van a dokumentumban, hogy a lázadók is a hadszíntéren vetettek be kiskorúakat futárként vagy pedig a mentőszolgálat mellett segédként tevékenykedtek. A szíriai kormányzat vezetője az erre vonatkozó kérdésre kitérő választ adott. Szerinte valójában Hula városát és az ott állomásozó biztonsági erőket kívülről támadták meg százával bűnöző csoportok. „Az összecsapásokban aztán nők és gyerekek is elestek. Ám ők mindannyian bennünket támogattak. Az elkövetők pedig a hadsereg egyenruháját viselték, hogy aztán a kormányt hibáztathassák. Ez egy tudatos stratégia a részükről, így volt ez nem csak Hulában, hanem más helyeken is” – magyarázkodott az egyre inkább magára maradó elnök.

Az arab tavasz szelei 2011 márciusban érték el Szíriát, amikor tizenöt gyereket tartóztattak le, mert Dara városában kormányellenes graffitiket festettek a falakra. Ezután kezdődtek azok a tiltakozóakciók, amelyeken tüzet nyitottak a biztonsági erők a tüntetőkre, a lövöldözésekben pedig négyen vesztették életüket. Ezt követően pedig mind a megmozdulások mind az erőszak egyre csak fokozódott, a rezsim lőszert, harckocsikat, mi több, hadihajókat is bevetett a felkelések leverésére. A hadsereg erőszakos fellépésének hatására sok katona dezertált, ők alakították meg a Szabad Szíriai Hadsereget, amely a lázadók oldalán kapcsolódott be a konfliktusba.  Az Aszad ellenfeleit tömörítő Szíriai Nemzeti Tanácsot 2011. augusztusában alapították Isztambulban. A szervezet ellenzéki szír csoportosulások képviselői fóruma, amelyet az ellenzék hivatalos képviseleteként ismeri el a nyugat. Az Egyesült Államok már a konfliktus kiszélesedésekor kinyilvánította, hogy a tüntetők oldalán áll. Az angolul kiválóan beszélő Aszad a vérontásért Washingtont is felelőssé teszi. „Amíg ők (Egyesült Államok – a szerk. megjegyzése) a felkelőket támogatják, addig ők maguk is partnerek vérengzésben”. Ezen túlmenően „politikai védelmet is nyújtanak a bűnöző bandáknak azért, hogy azok Szíriát instabillá tegyék”.

Küszöbön egy újabb etnikai tisztogatás?

Az USA mellett fontos szerep jut a szír polgárháborúban Kínának – amely igyekszik konstruktív arcot mutatni – és Oroszországnak is. Moszkva évtizedek óta hűséges gazdasági és katonai partnere az uralkodó dinasztiának. Szíriában – a Baath párt 1963-ban történt hatalomra jutását követően, amely az Aszad család legfontosabb politikai hátországát jelenti – a Szovjetunió katonai támaszpontot hozott létre a Földközi-tenger partján, Tartusban. Bár jó kapcsolatokat több állammal is ápolt és ápol ma is Moszkva, azóta is ez az egyetlen bázisa az oroszoknak a térségben, ennek stratégiai szerepe a mára kétségkívül megcsappant nagyhatalmi státusában vitathatatlan. A Szíria feletti befolyás elvesztése így jelentős presztízsveszteséget okozna Putyinnak, akinek legújabb törekvései éppen az államalakulat imázsának erősítésére irányulnak. A szír hadsereg erői ennek következtében jórészt szovjet-orosz technikát alkalmaznak, a két ország közötti fegyverexport pedig több évtizede jelentős. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában is rendszeresen Moszkva és Peking képviselőjén buknak el a súlyosabb szankciók. Viszont tény, hogy nemzetközi közvéleményben egyre több az olyan hang, amely egyre kevésbé elutasító egy, a líbiaihoz hasonló katonai beavatkozást illetően. William Hague brit külügyminiszter már egyenesen a 90-es évek boszniai helyzetéhez hasonlítja a szíriai állapotokat. „Nem tudjuk, hogy hogyan alakul a helyzet. Szíria az összeomlás és a közösségközi háború kirobbanása előtt áll. Ilyen körülmények között egyetlen lehetséges opciót sem zárhatunk ki” – jelentette ki a brit diplomácia első embere. Aszad viszont egy esetleges kívülről érkező fegyveres közbelépésre is felkészült: „Nálunk prioritást az ország védelme élvez, és nem a nyugati hatalmakkal szembeni elégtételvágy. Ahhoz, hogy az országot meg tudjuk védeni, mindig felkészülten kell állni” – húzta alá az interjúban az elnök.

A brit külügyminiszter mondatainál viszont érdemes néhány mondat erejéig elidőzni. Annál is inkább, mivel lényegre törően világít rá a közel-keleti állam problémáinak velejére. Szíria – hasonlóan Boszniához – felekezeti összetételét illetően rendkívül összetett (etnikailag valamivel kevésbé színes a kép: a lakosság kilencven százaléka arab, hat százaléka kurd, két-két százalékban pedig kurdok és örmények alkotják a népességet). Mert bár a lakosság 89 százaléka muszlim, ebből a 79 százalék szunnita, a maradék hét százalék viszont az alavita közösséghez tartozik, amely a siítizmus egyik ága. Ezen kívül jelentősnek mondható még a keresztények aránya is, részesedésük az egyházak között tíz százalékra rúg. Az ország irányítása viszont a muzulmánok között jelentős kisebbségben lévő alaviták kezében van, a közigazgatás és államigazgatás terén is csaknem kizárólagos befolyást élveznek. A felkelések élére pedig a többségi szunniták álltak, akiknek többé-kevésbé sikerült a többi államalkotó kisebbség támogatását is megszerezni. Vagyis a háború a muszlim különböző irányzatai között zajló konfliktusként is leírható, annál is inkább, mivel az idő előrehaladásával egyre kevésbé mutatnak egységet a szír ellenzékiek. Mindezek ismeretében már egyáltalán nem tűnnek túlzónak Hague szavai. A miniszterrel egyetért amerikai kollégája, Hillary Clinton is, akinek férje – Bill Clinton –, az egykori amerikai elnök gyorsan sietett is hangsúlyozni, hogy a világnak egyszer már sikerült elnéznie az egyébként egymás mellett élő népcsoportok kölcsönös öldöklése felett, amely aztán az éppen hét évvel ezelőtt, 1995. július 11-én kezdődött srebrenicai etnikai mészárlásban csúcsosodott ki. A hasonlóság abban a tekintetben is megállja helyét, hogy Oroszország akkor is ellenezte a kívülről történő beavatkozást – a pravoszláv eszmeiségre hivatkozva.

Homs lerombolt városa Fotó: AFP

Egyelőre a nyugat katonai akciójától azonban még aligha kell tartania a damaszkuszi kormányzatnak. Ahogy korábban már utaltam rá, az ENSZ BT-ben messze vannak egymástól az állandó képviselők álláspontjai (Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Kína, Franciaország). Az Európai Unió kétségkívül legnagyobb tekintéllyel bíró állama, Németország sem támogatna egyelőre ilyen akciót. Berlin inkább a Szíriára nehezedő politikai és diplomáciai nyomást növelné, amivel a holland külügyminiszter, Uri Rosenthal is egyetért. Ezt támasztja alá az is, hogy jóllehet a szír légvédelem lelőtt egy török repülőgépet – véleményük szerint az ország légterében –, az Észak-atlanti Szerződéshez tartozó Törökország, amellett, hogy tájékoztatta a NATO-t és a Biztonsági Tanácsot az incidensről, „csupán” diplomáciai jegyzéket intézett az Aszad-adminisztrációhoz. Vagyis a katonai szövetség nem egy NATO-tagország ellen irányuló agresszív magatartásként értékelte Szíria lépését. Summa summarom: Egy Damaszkusz ellen folytatott nyílt hadviselésben egyelőre senki sem érdekelt. A feszültség azonban repülőgép-affér következtében a két ország között még tovább fokozódott, miután a polgárháború elől napról napra menekültek százai lépik át a török határt.

A megoldás láthatatlan körvonalai

A szíriai vérontás tizenhat hónapja alatt egyre-másra érkeznek a jelentések a növekvő áldozatokról, a folyamatosan semmibe vett emberi jogokról és az elkeseredett küzdelmet folytató, de megmerevedett frontvonalak miatt egyre brutálisabb eszközökhöz folyamodó szemben álló felekről. 2012. április 12-én Kofi Annan előterjesztése nyomán egy békeprogram keretében tűzszünet lépett hatályba a kormányerők és a felkelők között, azonban ez csupán két napig élt, ekkor ugyanis a kormányzat erői ismét támadást intéztek Homsz városa ellen. Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottja a francia Le Monde-nak nyilatkozva árulta el, hogy a „szíriai konfliktus ügyében tett fáradozások kudarcot vallottak”. A sikert nem hozó béketerv – amelyet csak a kormányzat fogadta el, a lázadók azonnal elutasítottak – a civilek lakta területekről történő fegyveresek visszavonására, az ellenzékkel való párbeszédre és napi kétórás tűzszünetre szólított fel, azonban mindkét oldalról megszegték. Aszad erről is beszélt az interjúban. A volt főtitkárral szemben ő úgy látja, a projekt nem vallott kudarcot. „Annan rendkívül nehéz, de jó munkát végzett. Ugyanakkor kétségtelen, hogy számos akadályba ütközött. Például számos ország nem volt érdekelt a terv sikerében. Politikailag, fegyverszállítmánnyal és pénzzel is támogatták az ellenállókat” – így az elnök. Az alavita rezsim tudomása szerint harci eszközöket és a lőszert Szaúd-Arábiából valamint Katarból egyaránt kaptak a lázadók. Ezek a tények a közvélemény előtt is ismertek. Mint ahogy az is, hogy Törökország pedig a logisztikában, azaz a csempészetben vállal magára fontos szerepet. A szír-török határon egyébként megerősítette ott állomásozó erőit mindkét kormány, különösen a félholdas repülő kilövése óta.

A program legújabb, 2.0-ás verziójával hétfőn érkezett Annan ismét, immár harmadjára Damaszkuszba. A megbízott a találkozót nyílt és konstruktív megbeszélésként jellemezte. A terv értelmében egy átmeneti egységkormánynak kellene felállnia, amelyben Szíria valamennyi ellenzéki csoportja és a hatalmat gyakorló Baath párt, így maga Aszad is helyet kapna. Ezt az elképzelést azonban Aszad elutasította. Azzal érvelt ugyanis az ezredforduló óta az ország élén álló politikus, hogy ma is egységkormány viszi az ország ügyeit. „Az ellenzék azon részével van együttműködés, amely megmérettette magát a választásokon. Természetesen bizonyos kritériumokat és mechanizmusokat is ki kell jelölni, amelyek alapján az ellenzéket meghatározzuk. Ilyen mechanizmus számomra a választás. Ha az ellenzékiek elindulnak, és képviselői helyet nyernek, akkor a kormányban is szerepet kaphatnak. Azonban akik megszerzett mandátum nélkül lázadnak, vajon kit képviselnek? Legfeljebb magukat” – válaszolja meg a maga által feltett kérdést Aszad. A negyvenhét éves elnök úgy látja, hogy a párbeszédhez, amelyre stratégiai opcióként tekint, bizonyos feltételek teljesülése elengedhetetlen. Szükséges, hogy az ellenzékiek tárgyalókészséget mutassanak. „De amíg terroristaként viselkednek, és amíg a párbeszéd nem működőképes, addig a terrorizmussal szemben fel kell venni a harcot. De azokkal is készen állunk a tárgyalásra, akik száműzetésben élnek”. Átmeneti egységkormányban viszont – érvvel az elnök – csak akkor kaphatnak szerepet, ha elfogadják az Aszad-kormány szabályait és törvényeit, „rendbontó akciókban nem vesznek részt, nem szólítják fel a NATO-t és persze más államokat Szíria elleni támadásra”. Újságírói kérdésre azt is elárulja, hogy a fegyveres ellenzékiekkel is tárgyalna, ha azok letennék a fegyvert. A felkelők számára azonban, úgy tűnik, ez nem lehet tárgyalási alap, mivel ők – egyetemben a nyugati politikusokkal – a vezér távozását követelik, és azt állítják, a szíriai béke legnagyobb gátja továbbra is a hatalmához ragaszkodó Aszad.

Felrobbant páncélost szemlélnek Aleppótól délre Fotó: AFP

Az interjú alapján bátran állíthatjuk, hogy kompromisszumok jelei egyelőre egyik oldalon sem mutatkoznak.  A Spiegel online információi szerint azonban a ghánai származású Annan az erőszak befejezéséről állapodott meg a szír hatalom birtokosával. Az ellenzékiek által alapított Szíriai Nemzeti Tanács viszont éles kritikával illette az ENSZ képviselő látogatását. Mint mondják Annan annak ellenére látogatott a háború sújtotta országba, hogy Aszad elnök a pénteki „Szíria barátai” elnevezésű párizsi konferenciától távol maradt. Ezzel egyidejűleg a nemzetközi közösségtől olyan intézkedések meghozatalát követelik, amelyek a „rezsim mészárlását” képes megakadályozni.

Annan arra is figyelmeztetett, hogy a szíriai krízis tovább eszkalálódhat, amely az egész Közel-Kelet stabilitását veszélyeztetheti. Irán, amely atomprogramja miatt szintén az érdeklődés középpontjában áll, dicsérte Annan béketervét, egyúttal felhívta a figyelmet a konfliktus régiós következményeire. Az iszlamista állam a program gyakorlati megvalósítására szólított fel, egyúttal kifejezve reményét, hogy mihamarabb helyreállhat a nyugalom a térségben.

Közben Moszkva kissé ellentmondásosan viselkedik. Úgy tűnik, hogy óvatosan távolodik Aszadtól, és mintha lépéseket tenne a szíriai ellenzék irányába. A Spiegel információi szerint Oroszország már nem akar újabb fegyverek Szíriába szállítani, amíg nem rendeződik az arab ország helyzete. Ezzel egy időben Moszkva a tőlük rendelt 130 JAK típusú harci repülőgép leszállítását is felfüggesztette. Az orosz vezetés alighanem attól tart, hogy akár marad hivatalában a szír elnök, akár nem, veszélyben lehet a számlák kiegyenlítése. Ugyanakkor moszkvai források azt is közölték, hogy orosz hadihajók tartanak a tartuszi támaszpontra. A hivatalos közlemény szerint üzemanyagot és ellátmányt szállítanak a tengerészgyalogosok. Eközben Michael Bogdanov helyettes külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy Aszad sorsáról a nemzetközi fórumoknak kell dönteni. Moszkva ezzel együtt az ellenzék politikai szervezetéhez, a Szíriai Nemzeti Tanács felé is lépett egyet, ugyanis a grémium elnökét, Abdelbased Seidát meghívták az orosz fővárosba. "Az ellenzéki vezető meghívása a párbeszéd megkezdését jelentheti, amely a krízis politikai megoldását hozhatja" – nyilatkozta Michael Margelov, az orosz Külügyi Bizottság Szövetségi Tanácsának elnöke az Interfax hírügynökségnek. A legfrissebb hírek szerint az oroszok New Yorkban az ENSZ megfigyelő-missziójának meghosszabbítását szeretnék elérni. A javaslat értelmében köteleznék mind a kormány haderőit mind pedig az ellenzék fegyvereseit az ENSZ BT határozatainak betartására. Azonban Moszkva tervezete arra nem tér ki, milyen szankciók lépnének életbe, ha a szabályokat a felek megszegik.

Ismert, hogy idén tavasszal két magyar állampolgár is eltűnt az országban. A két nagyhegyesi származású férfinek a Terrorelhárítási Központ munkatársai is a nyomába eredtek, azonban eredmény nélkül tértek haza. A Népszabadság informátora szerint a két mérnök Aszad hadseregének fogságába eshetett. Miközben  a harcok folytatódnak a közel-keleti országban, a konfliktus már átterjedt Libanonra is. Emberjogi aktivisták szerint az Aszad elleni tűntetések kezdete óta legalább 17 ezren vesztették életüket Szíriában. Csak vasárnap közel százan hunytak el a fegyveres összecsapásokban. A politikai megoldás pedig egyre inkább víziónak tűnik.


(Tagesschau.de/Spiegel.de nyomán B.T.)